Kertész Imre az interjúban azt mondta, nyáron abszolút komolyan gondolta, hogy nincs több mondanivalója. Azt, hogy mégis megtörte hallgatását, így magyarázta. „Lehet, hogy gyakran mondok marhaságokat, de azt akkor még nagyon is komolyan gondolom. Ahogy azt is most, hogy az életem mondandója, végeredményben, annyiban is összefoglalható: Auschwitz óta más világot élünk, és a történelmet többé nem lehet pszichikailag értelmezni.” Az író szerint neki csak annyi az irodalmi találmánya, hogy a „funkcionális ember” fogalmával kivette „a történelmet a pszichológia karmai közül”, valójában minden könyvében ezt járta körül.
Soha nem fordult meg a fejében sem az, hogy megkapja, sem az, hogy visszaadja a Nobel-díjat. Kertész Imre nem a Sorstalanságot tartja a legjobb regényének, hanem A kudarcot, amit a közönség a legkevésbé ismer. Sem a jelenkor nem érdekli, sem az utókor. A Berlinben most, A végső kocsma címen kiadott naplójegyzeteit hiúságból adta közre, miután kiderült számára, hogy „jó írói szöveg”, hülye lett volna elrejteni, „pláne eltépni.” Kertész Imrét az alkotói düh, a végtelen kétségbeesés inspirálja írásra. Mindig nagyon sok adrenalinra volt szüksége ahhoz, kibírja a mindenkori hülyéket, és elbújjon előlük. „Az ember mindennel próbálkozik, előveszi, erősíti magában például azt a belső meggyőződését, hogy ő titokban valami óriásit csinált, de ezt sosem fogja megtudni senki”.
Fotó: MTI/Beliczay László
Hazatérését Berlinből kizárólag betegségével magyarázta. Fölösleges fenntartani két háztartást – „annyi azért nem maradt a Nobel-díjból”. Berlinben nem tudták meggyógyítani, „igaz, a Parkinsont nem is lehet, csak valamennyire karbantartani”. A kényszerűség hozta ebbe a végső kocsmába, ebbe a szobába, ahol változatlanul remeg a lába, ahol utálattal néz körül, „s minden valószínűség szerint az ördög innen is” viszi majd el. Szerinte a magyar helyzet „végtelenül szánalmas”. Untatják „ezek a jobbik meg balik izék”, untatja, hogy „Magyarország egyszerűen képtelen összeállni és egy országot megcsinálni, pedig minden lehetősége megvolna hozzá”.
Kertész Imre az interjúban helyénvalónak nevezte azt a kérdést, hogy az öngyilkosság helyett, miért döntött mindig az élet mellett. „Dosztojevszkij vagy Camus írta azt, hogy az egyetlen komoly filozófiai probléma az öngyilkosság”. Ő nem gondoskodott „öngyilokeszközről”, mindig azt gondolta, ha majd eljön az idő, kiugrik az ablakon. „Most, hiába jött el a pillanat”, az ablakig sem tud egyedül elmenni. „Már nem fog történni semmi. Legfeljebb… mikor is jelenik meg ez az interjú?” – zárul a beszélgetés, ami a csütörtökön utcára került HVG-ben jelent meg.
