Belföld

Kanadából is keresték Gyurcsány éjszakai ügyeletét

gyurcsany-ferenc(960x640)(1).jpg (gyurcsány ferenc)
gyurcsany-ferenc(960x640)(1).jpg (gyurcsány ferenc)

A közoktatás átalakítása mellett számos egyéb kérdés, így például a földügyek, a dohányboltok, a fiatalok külföldre vándorlása, illetve az egészségügy is szóba került a DK parlamenti tiltakozása idején a Facebookon - mondta a pártelnök.

Az iskolarendszer átalakítása elleni tiltakozásul a parlamenti ülésteremben éjszakázott öt, a Demokratikus Koalícióhoz (DK) tartozó független képviselő, akik kedd délután öt órától szerda reggel nyolcig webkamerán és közösségi oldalakon keresztül tartották a kapcsolatot az őket megkereső emberekkel.

Gyurcsány Ferenc akciójuk végeztével, szerdán az MTI-nek azt nyilatkozta: a parlament vezetése kifejezetten korrekt együttműködést mutatott eleinte, “aztán valami megváltozott”, mert nyolc órakor lekapcsolták a villanyt, így sötétben kellett dolgozniuk.

Fotó: Berecz Valter

A pártelnök ezres nagyságrendűre tette a velük folytatott beszélgetésekbe bekapcsolódók számát, azt mondta, Kanadától Stockholmon át Bécsig mindenhonnan kaptak megkereséseket, amelyekre egymást váltva válaszoltak. Elmondta, hogy az interneten feltett kérdéseket minden, a vitába bekapcsolódó ember láthatta, így azt is ellenőrizhették, hogy a politikusok valóban azokra válaszolnak-e. Az eredeti téma – a közoktatás átalakítása – mellett számos egyéb kérdés, így például a földügyek, a dohányboltok, a fiatalok külföldre vándorlása, illetve az egészségügy is szóba került.

Gyurcsány Ferenc pártelnök szerdán jelentette be, hogy az iskolarendszer átalakítása elleni tiltakozásul öt, a DK-hoz tartozó független képviselő – rajta kívül Kolber István, Szűcs Erika, Vadai Ágnes és Varju László – szerda reggel 8 óráig a parlamenti ülésteremben marad, és telefonjukon, Facebook-oldalukon keresztül szülőkkel, pedagógusokkal beszélgetnek majd, illetve önmaguk szórakoztatására “szemelvényeket olvasnak fel a hit- és erkölcstankönyvekből”. Így fejezik ki tiltakozásukat a közoktatás átalakítása ellen és szolidaritásukat a túlórára kötelezett pedagógusokkal, az egész nap az iskolában maradásra kötelezett diákokkal – közölte.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik