Belföld

Halad az árvizes házak felújítása

Dunabogdányban kilenc, Szobon hat házat hoz helyre az Ökumenikus Segélyszervezet.

A nyári dunai árvíz idején hosszabb ideig víz alá került épületek alapja megsüllyedt, a falak átnedvesedtek és megrepedtek, a burkolatok elváltak. A segélyszervezet főleg lakóházak helyreállítását vállalta a Dunakanyar két településén, míg Dunaszekcsőn az idősek otthona teljes felújításán dolgoznak munkásaik.

Fotó: MÖS, Fekete Dániel

Teljes felújítás

A családi házaknál megerősítették az alapozást, kijavították a lábazatokban és a külső homlokzatokon keletkezett hibákat, betömték a falak és mennyezetek repedéseit, újravakolták a falakat. Javítják, cserélik a burkolatokat, ha kell az átázott és megvetemedett ajtókat, ablakokat is. Kis Boáz, az Ökumenikus Segélyszervezet sajtóreferense érdeklődésünkre elmondta, hogy több házon dolgoznak párhuzamosan. Abban bíznak, hogy megfeszített tempó mellett a hónap végére befejezik a felújításokat és a lakók mindenhol visszaköltözhetnek otthonaikba.

Százmilliós támogatás

A Segélyszervezet árvízi segélyprogramjának értéke eléri a 100 millió forintot, a víz levonulása után építőanyagra, háztartási gépekre vagy bútorra beváltható utalványokat osztott a rászorulóknak, augusztus végén kezdődött a családi házak felújítása Dunabogdányban és Szobon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik