Belföld

Őszi vásár és Ghymes

A népi iparművészet, és kézművesség remekei lepték el a hétvégén a sétálóutcát Vásárhelyen. A dr Rapcsákon több tucat standot állítottak fel.

Lehetetlen felsorolni azokat a használati és dísztárgyakat, amiket helyi és távolabbról érkezett gyártók, kézművesek kínáltak a belvárosban. Kovácsoltvas díszek, hangszerek, fegyverek, csipkék, bábok és babák, kosara, edények, házi lekvárok, sajtok, pruszlikok, volt itt szinte minden.

A vásári forgatag már árukínálatával is azt a kort idézte, mikor ilyen lehetett egy mindennapi piac. Ehhez még rátett egy lapáttal, hogy régi játékokat lehetett kipróbálni, valamint komédiások, mutatványosok szórakoztatták időről-időre a bámészkodókat.

A színpadot ezúttal az utca végén állították fel, vasárnap este oda verődött össze a legnagyobb tömeg. A nap záróakkordját a Ghymes együttes koncertje adta. Az 1983 óta pályán lévő zenekar, a Kossuth díjas Szarka testvérekkel a soraiban, legjobb nótáikból válogatott. Tavalyi albumuk dalaik éppúgy felcsendültek, mint pár régebbi sláger.

A Ghymes

Felvidéki magyar zenészekből alakult a Nyitrán 1983-ban, a tagok előtte rockot és komolyzenét játszottak. Első koncertjeiket a Nyitra melletti Gímes községben tartották, innen ered a Ghymes név. Zenéjük magyar, közép- és kelet-európai gyökerekből táplálkozik. A népzenei alapok, a saját alkotó elképzelések és improvizációk alapján kialakult az egyedi hangzásviláguk. A zenekar alapítói tagjai, Szarka Gyula és Tamás 2011-ben megosztott Kossuth-díjat kaptak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik