Belföld

Mérgező “áfonyát” árulhattak Pécsen

feketeáfonya (élelmiszer, gyümölcs, áfonya)
feketeáfonya (élelmiszer, gyümölcs, áfonya)

Pár nap alatt több ezren osztották meg az interneten azt a fotót, amelyet egy pécsi nő készített az általa vásárolt gyümölcsről, amiről utólag tudta meg, hogy mérgező bogyó lehet – írja a Bama.hu.

 

A kép alá írt beszámoló szerint a pécsi vásárcsarnokban egy idős nőtől vett fekete áfonyát, amelyeket fehér tálcákon, kiporciózva kínált. Mivel eddig csak különböző készételekben látott áfonyát, nem tudta megállapítani, hogy valóban azt a gyümölcsöt vásárolta-e meg, ami szeretett volna, ezért kicsit kutakodni kezdett a világhálón. Végül arra jutott, hogy amit eladtak neki, az fekete ebszőlő, vagy egynyári áfonya – és mérgező. Ezért lefotózta a bogyós gyümölcsöt, és terjeszteni kezdte, hogy figyelmeztesse a több vásárlót.

Völgyi István piacfelügyelő a Bamának elmondta, ők is látták már a képet az interneten, de az alapján, sajnos, nem tudják megállapítani, hogy valóban ebszőlőről van-e szó. Hivatalos bejelentést, panaszt pedig eddig egyelőre senki sem tett. Ugyan az ellenőrök rendre végigjárják az árusokat, figyelik az asztalokat, előfordulhat, hogy a szombati nagy forgalomban nem figyeltek fel a „hamis áfonyára”.

A kerti ebszőlő a Solanaceae növénycsaládba tartozik, amelyek között több akad, amely valamelyik része kifejezetten mérgező. Vannak azonban olyan tagjai, amelynek termése teljesen éretten, megpuhult gyümölcshússal használható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik