Belföld

18,5 percért 157 milliót kap Vajna excége

andy vajna (andy vajna, )
andy vajna (andy vajna, )

A Digic Pictures videojáték-szériákhoz készít trailereket. 2012 végén úgy módosították a törvényt, hogy ezeknek az alkotásoknak is járjon a 20%-os közvetett állami támogatás.

Három néhány perces film után 157 millió forint járt, hiszen e filmek gyártási költsége igen magas volt – írja az atlatszo.hu. A 10 perces Halo 4 a hatóság által elfogadott költségvetése több mint 400 millió forint volt, amely alapján a cég 81,6 millió forint állami támogatáshoz jutott.

Fotó: Kummer János

Az öt és fél perces Assassin’s Creed III: Golden Age című alkotás költsége 230 millió forint, támogatása 46 millió forint volt, míg a Watchdogs 150 millió forintba került, és 30 millió forintot hozott. Rabb Alex, a Digic Pictures társalapítója a lap megkeresékre azt mondta, hogy ezeknek a filmeknek a percenkénti piaci ára a 150-250 ezer dollár per perc sávban mozog. „A felsorolt filmeken több mint százan dolgoztak, túlnyomó többségük főállásban, hónapokon keresztül” – közölte a lappal a cég társalapítója, Rabb Alex.

Korábban a filmtörvény nem tartotta államilag támogatandónak az olyan alkotásokat, amilyeneket a Digic Pictures Kft. készít. A módosítás után viszont már bekerült a “számítógépes vagy bármilyen platformon hozzáférhető játékprogram előzeteseként készülő anyag” is, amely így már jogosulttá vált a közvetett állami támogatásra.

A Digic Pictures Kft.-t Vajna alapította 2002-ben, de hivatalosan már nincs benne tulajdonrésze. A cég jelenleg a Magyar Enterprises tulajdonában van, amely a Holland Antillákon bejegyzett offshore cég.

A Digic Pictures támogatásáról bővebben erre olvashat.

Még több Andy Vajnáért pedig errefelé kattintgasson:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik