Belföld

Spórolás miatt kerültek veszélybe a gyerekek

szemüveg (szemüveg, )
szemüveg (szemüveg, )

A Gyengénlátók Általános Iskolájában egyre kevesebb a nővér és fogynak a gyógyszerek is.

“Egy ország fejlettségét, erkölcsi állapotát azon lehet lemérni, hogyan bánik a gyengékkel és az elesettekkel”– kezdi Hoffmann Rózsa, köznevelési és Soltész Miklós szociális államtitkárnak címzett elkeseredett, de higgadt levelét a Gyengénlátok Általános Iskolájának iskolapszichológusa, Fazekas Ágnes.

Az intézményben, ahol 85 éve segítenek élhetőbb és sikeresebb élethez gyengénlátó gyerekeket, a közoktatási törvény miatti totális káosz és a spórolás miatt idén veszélybe került a gyerekek ellátása – írja a 444.hu. Az iskolapszichológus szerint a tanévet idén úgy kellett megkezdeniük, hogy nem tudták, hányan dolgozhatnak majd a következő héten. A felügyelők között van, aki egy héten 64 órát dolgozik, mert az egyik nyugdíjba kényszerített kolléga munkaidejét szét kellett osztaniuk maguk között:

Iskolánkban a nyolc gyermekfelügyelő közül az egyik kiváló kolléga nyugdíjba kényszerült, annak ellenére, hogy ugyanúgy teljesített, mint a többiek, és a gyerekek nagyon szerették. Kollégáinak most szét kell osztaniuk a munkaidejét maguk között, volt olyan, aki az első tanítási héten önkéntesen 64 órát dolgozott. A gyermekfelügyelők szülőhelyettesként a legnehezebb helyzetekben állnak a gyermekek mellett, amikor a családjukat leginkább nélkülözik: este, éjszaka, étkezéskor, fürdéskor, orvosi vizsgálat esetén. A keretszámok további csökkentést, esetleg megszüntetést írnak elő. A gyerekfelügyelők hiánya az iskola működését veszélyezteti.

A levélből – amit teljes hosszában ide kattintva olvashat el – emellett kiderül, hogy az intézményben egyre kevesebb a nővér, fogynak a gyógyszerek: “nincs lázcsillapító, nincs szemcsepp, asztmagyógyszer, epilepsziagyógyszer a rászoruló gyerekeknek. Fazekas úgy véli, ha nem változik a helyzet, az visszafordíthatatlan károsodást okoz majd a gyerekek állapotában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik