Belföld

Ocsmány állapot a temetőben

Az elmúlt két hét minden vásárhelyi lakossági fórumán felmerült a gondozatlan sírok kérdése. Alig egy hónappal halottak napja előtt mi is körülnéztünk.

Minden városrészi fórumon felszólaltak, milyen gyalázatos állapotban vannak Hódmezővásárhely temetői. A csúcsi fórumon valaki egyenesen ocsmánynak nevezte a Dilinka temetőt. Az önkormányzat tájékoztatása szerint minden évben ilyenkor besegítenek a rendrakásba, ott, ahol azt kérik.

Munkásokat nem láttunk

A Vásárhely24 már a nyáron is járt a Kincses és Kutasi úti temetőkben. Az akkori állapotok most talán még súlyosabbnak tűnnek. A Kutasi úton bár a főbb utak mentén lenyírták a füvet, a sírok között helyenként méteres a gaz és sok a szemét is. A hősi síroknál, valamint a kápolnák környékén viszont a város leaszfaltozta az utat.

A Dilinka temető, mely a város szélén a Csomorkányi út mellett található, siralmas képet mutat. Ennek fenntartója a református egyház, ők egyébként nem éltek a felajánlott segítséggel. A temetőben hatalmas a fű, sok a gaz, a kihelyezett szeméttárolókban pedig már nem fér el a hulladék, az annak környékét is ellepi.

Lázár is megmondta

A csúcsi fórumon Lázár János képviselő  úgy fogalmazott: két dolog a legdrágább egy ember életében, születni és meghalni. Így elfogadhatatlan szerinte, hogy vannak bizonyos egyházak, amelyek a temetésekből származó profitot kiviszik a temetőkből és máshol költik el.

Ki tegye rendbe?

Többen azt is kifogásolták, miért nem teszik rendbe a gazdátlan sírokat a fenntartók és miért nem segítenek azoknak, akik saját erejükből már erre képtelenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik