Belföld

Kecskés Ákos a felnőtt csapatban is bemutatkozott

Az olasz első osztályban szereplő Atalanta vásárhelyi futballistája szerdán a klub nagyjai közt bizonyíthatott.

Egy álom vált valóra tizenhét évesen, ma húsz perc játék lehetőséget kaptam a felnőtt csapatban – írta tegnap este Facebook oldalán az olasz élvonalban szereplő Atalanta 17 éves hódmezővásárhelyi játékosa, Kecskés Ákos.

Kecskés Ákos a márciusi, finnek elleni U17-es Eb-selejtezőn (Fotó: mlsz.hu)

A fiatal védő egy erőszak elleni kampány keretében rendezett barátságos mérkőzésen lépett pályára a Brembatese ellen, ahol csapata 9-0-s győzelmet aratott.

A HFC-ből egy Seria A-s csapatba

Kecskés Ákos a Hódmezővásárhelyi FC-ben kezdett el futballozni. Vásárhelyről Makóra, majd a szegedi Tisza Volánhoz került. Itt, egy olaszországi korosztályos mérkőzésen figyeltek fel rá a bergamoi klub szakemberei. 2010-ben, alig 14 évesen írt alá az olasz első osztályban szereplő Atalantával. Évek óta a magyar utánpótlás-válogatott kerettag.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik