Belföld

Zokogtak az iskolai dolgozók, amikor meglátták új bérüket?

Iskolai-menza(1)(960x640).jpg (Menza, Iskola, Közétkeztetés)
Iskolai-menza(1)(960x640).jpg (Menza, Iskola, Közétkeztetés)

Egy helyi ügyekkel foglalkozó blog szerint szeptembertől drasztikusan csökkent a gondnokok, takarítók és konyhás nénik fizetése a 18. kerületi iskolákban.

A szeptemberi fizetések megérkezése nem várt hatást váltott ki a 18. kerületi intézményekben – írja a Lőrinci Magazin. A blog szerint a technikai személyzet bére 80-90 ezer forintról 60 ezerre csökkent, ez pedig nem egy esetben oda vezetett, hogy sírva fakadtak a dolgozók, amikor meglátták az új fizetést.

“Ilyet még nem láttam! Zokogó gondnok és konyhás néni az iskolában. Évek óta ismerem őket, becsületes, segítőkész dolgos emberek. Most meg egyik pillanatról a másikra itt állnak teljesen összetörve” – a blog szerint így festette le az egyik szülő azt, hogy mi zajlik.

A csökkenések hátterében a kerületi újság szerint az áll, hogy az intézményekben dolgozó nem pedagógiai kollégák státusza 2013. január elsejétől megváltozott.

Ettől az időponttól egy részük a Városgazda Nonprofit Zrt. alkalmazásába, egy részük pedig a GESZ állományába került. Az önkormányzat tavaly 6 hónapra vállalt garanciát a foglalkoztatási feltételek megtartására, ez viszont most lejárt.

Elvesztették a különböző kiegészítéseket

Ez még önmagában nem jelentett volna fizetéscsökkenést, az már viszont igen, hogy a dolgozók a változtatás eredményeként elvesztették a különböző kiegészítéseiket is, így fordulhatott elő, hogy harmadával csökkent a nettó bér.

A Lőrinci Magazin úgy tudja, több iskolaigazgató már a nyár folyamán jelezte, hogy megoldatlan az intézményben foglalkoztatott technikai dolgozók bérezése. Elmondásuk szerint tájékoztatták az önkormányzat vezetését arról, hogy időzített bombaként ketyeg a rendszerben az augusztus végi határidő, változás mégsem történt.

Megkérdeztük az önkormányzatot, hogy igaz-e a hír, válaszukat várjuk, amint megérkezik, közöljük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik