Belföld

Szenzáció: sörényes hangyász született a Vadasparkban

Sorenyes-hangyaszok(2)(960x640).jpg (Sörényes hangyászok)
Sorenyes-hangyaszok(2)(960x640).jpg (Sörényes hangyászok)

Magyarországon Szegeden született elsőként sörényes hangyász! A kicsit – némi szerencsével – már a látogatók is megnézhetik.

A Vadaspark 2010-ben fogadta – a nemzetközi fajmegmentési programba belépve – az első sörényes hangyászát. Ursula a Dortmundi Állatkertből érkezett, és hamar megbarátkozott az új otthonával és gondozóival. Ez utóbbi kijelentés nem túlzás, hiszen egy barátságos és nyugodt állatként ismertük meg, amelyet egy kis joghurttal bármikor le lehet „kenyerezni”. Párja, a nevének megfelelően kissé harciasabb Árész a csehországi Olmützből érkezett. Szerencsére, amennyire csak egy hangyásztól kitelik, békésen megfértek egymással, sőt, láthatóan kedvet kaptak a fajmegmentési program gyakorlati megvalósítására is.

A sörényes hangyász az egyik legkülönlegesebb állat, már csak kinézetre is. Az ősi emlős a vendégízületesek közé tartozik, tehát a tatuk és lajhárok a rokonai. Kifejezetten rovarevő, hangyák és termeszek gyűjtéséhez alkalmazkodott, ezt a célt szolgálja a 60 centiméter hosszan kiölthető nyelve éppúgy, mint a mellső végtagjain található hatalmas karmok, amellyel még a betonkeménységű termeszvárat is szét tudja bontani. Sőt, védekezik is karmaival, ha szembe tud fordulni támadójával, halálos ölelésével még a jaguárt is képes megölni, ezért is nevezték régen hangyászmedvének.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik