Belföld
ader-janos(960x640)(2).jpg (áder jános, )

Normafa: Áderhez fordult az LMP

Az ellenzéki párt köztársasági elnöki vétót kért a Normafa törvényre – derül ki a párt keddi közleményéből.

Korábban a témában:

Az LMP nyílt levélben fordul a köztársasági elnökhöz a Normafa ügyében, arra kérve Áder Jánost, hogy élve az Alaptörvényben biztosított jogával, ne írja alá a Normafa törvényt, és kérje annak alkotmánybírósági kontrollját – áll az LMP közleményében.

Mint írják, az Országgyűlés – a civilek és több érintett szakterület tiltakozása ellenére – elfogadta a Normafa Park történelmi sportterületről szóló törvényt, amely a védett természeti terület beépítését és kiemelt idegenforgalmi hasznosítását engedélyezi.

Kiemelték, hogy a törvény súlyos hiányossága a hatásvizsgálatok teljes hiánya. Ráadásul az LMP szerint az elfogadott törvény alaptörvény-ellenes. Kivonja a természetvédelmi oltalom alatt álló, a Natura 2000 hálózathoz tartozó területet az erdőtörvény és a helyi építési szabályzat hatálya alól.

A Normafa törvény sérti az egészséges környezethez való alkotmányos alapjogot, valamint ellentétes a lakosság, a környezet és a jövő nemzedékek érdekeivel – zárul a közlemény.

A hétfőn elfogadott törvény lehetővé teszi, hogy a mostani zöldterületek helyén valóságos síparadicsom épüljön több ezer férőhelyes parkolóval, sípályákkal, hóágyúkkal, bobpályával és egyéb létesítményekkel.

Címkék: normafa

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.