Belföld

Járda, vagy bicikliút, esetleg mindkettő?

A szervizút felújításával lassan elkészül a vásárhelyi Hódtó utca rekonstrukciója, ám a köztes járda használata nem egyértelmű az arra közlekedőknek.

A Lidl sarkánál véget ér, a hódtói garázsoknál pedig folytatódik a kerékpárút a Hódtó utcán. A szervizút és az út között járdát is építettek. Mivel ez mintegy meghosszabbítása, összekötése a bicikliútnak, azt a kerékpárosok rendre használják is.

Tábla jelzi a bicikliút végét mindkét saroknál, ám a biciklisek erre fittyet hányva tekernek az új szakaszon is, még úgy is hogy a szervizútról ki és bekanyarodó autók között éppen hogy el tudnak suhanni.

Megkérdeztük a polgármesteri hivatalt a kettősségről

A Hódtó utcán a felújított úttesttel párhuzamosan új járda is épült, mivel a járdával és az úttesttel párhuzamosan fut a szintén felújított szervizút, amely biztonságos és zökkenőmentes közlekedést tesz lehetővé a kerékpárosok számára. A kerékpárosok eddig is itt közlekedtek, a gyalogosoknak azonban az út ezen oldalán nem volt járda kiépítve. A szervizút előtti és utáni sávokban a kerékpárút és a járda egymás mellett fut, az új járdaszakasz előtt azonban mindkét irányból tábla jelzi a kerékpárút végét. A KRESZ szabályai szerint az minősül kerékpárútnak, amit táblával kijelölnek, az új járdaszakaszon nincs kerékpárút jelzés, tehát nem minősül kerékpárútnak – mondta el Göbl Vilmos sajtóreferens.

Megtudtuk, az önkormányzat fokozottan figyeli az érintett szakasz közlekedési rendjét és szükség esetén a – a Közlekedésügyi Tanácsadó Testület bevonásával – a táblák, jelzések területén változtatásokat tesz.

Akár büntetés is lehet belőle

Járdán nem szabad kerékpározni, csak ott, ahol az úttest közlekedésre nem alkalmas, de ott sem szabad zavarni a gyalogosokat. A szabálysértés észlelése esetén a rendőr figyelmeztethet, helyszíni bírságot szabhat ki, vagy feljelentést tehet – kaptuk az állásfoglalást a rendőrség sajtóosztályáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik