Belföld

Még két ciklust ad a Fidesznek Kerényi Imre

Kerényi Imrét villáminterjúzzuk, de elébb egy rövid tudósítás hat keményfedeles kötetről.

Kerényi Imre tud vicceseket csinálni, lásd az alaptörvény asztala, s arra is képes, hogy vadakat mondjon, lásd az Alföldi-féle Nemzeti lebuzizása. Most éppen egy hétfő délelőtti sajtótájékoztatót követően nyilatkozta egy tévéstábnak, hogy „a balliberális oldal kitenyésztett egy színházkritikus réteget, és ezek egymás között szaporodnak”. Na de nem ő lenne, ha kamerát látva ne durrantana bele a nullásba.

A sajttáj egyébként a Nemzeti  Könyvtár legfrissebb hat kötetéről szólt. A Kerényi által miniszterelnöki megbízottként szerkesztett sorozat – a fönt sorolt kerényiádákkal ellentétben – legalábbis vegyes minősítést érdemel. Azt speciel nem értjük, miért kellett Tormay Cecile-lel kezdeni a sort, illetve persze, hogy értjük, oda (vissza) kellett verni azoknak az „egymás között szaporodóknak”. De Jókait, Móriczot, Gárdonyit, vagy a minap a Capilláriával a mi Matinénkban is szereplő Karinthyt népszerűsíteni derék dolog.


Fotók: Berecz Valter

Eddig tizennégy kötet látott napvilágot, amihez jön a mostani hat, és év végéig még négy: huszonnégy a vége. A következő huszonnégy címét januárban tudjuk meg, s 2014-15-ben vehetjük kézbe. A sorozathoz számos szobor is tartozik, hogy melyek ezek, ahhoz tessenek erre a linkre kattintani.

 

A könyvbemutató után villáminterjúztuk Kerényi Imrét.

Kié a Nemzeti Könyvtár ötlete?

A miniszterelnöké.

Azt hittem, ön kereste meg ezzel Orbán Viktort.

Nem, ő bízott meg engem.

Miért?

Minden politikai rendszer igyekszik megfogalmazni magát nem politikai jellegű projektekkel is. Épületekkel, szobrokkal, képekkel, esetünkben könyvsorozatokkal. Ennek most az a dolga, hogy megjelölje a magyar irodalom tengeréből azon műveket, amelyeket ez a kormány, ez a gondolkodásmód, ez a kurzus a figyelem középpontjába szán, a közbeszédbe emel. Meg kell mondjam: van is benne sok olyan, amit érdemes beemelni a közbeszédbe.

Olyan is van köztük, amit nem érdemes?

Van, amit érdemes beemelni, s van, aminek a jelentése megerősítésre vár, és van, ami rehabilitálandó.

Rehabilitálni? Kit? Tormayt?

Igen, igen. Az ő A régi ház című könyve a magyar Buddenbrook ház. Annyi csak a különbség, hogy a Tormay család nem volt olyan botrányos, mint a Thomas Mann által ábrázolt famíliáé.

Tormayról is olvasni ezt-azt, de most ne menjünk el ebbe az irányba.

Azt azért jegyezzük meg, hogy Tormay könyvét két éven belül tizenhét nyelvre fordították le, és ez a mű alapozta meg, hogy Nobel-díjra kandidálhatott. Egy másik kötete miatt egyetlen izmus sem jogosult arra, hogy kiiktassa őt a magyar irodalom történetéből.

Mit jelez, hogy önök, a könyv szerkesztői, vele, Tormayval nyitották a Nemzeti Könyvtár sorozatot, s nem Mikszáthtal vagy Karinthyval?

Rehabilitálni akarjuk őt. Én elfogadom, hogy Illés Béla és Zalka Máté is létezik a magyar irodalomban, így elvárom, hogy más is fogadja el Tormayt.

Illés és Zalka nem szerepel a Nemzeti Könyvtár sorozatban, gondolom, nem is fog. De inkább arról hadd kérdezzem: hány példány fogyott a kötetekből?

Az első hét tízezerben jelent meg, a második adag hétezer-ötszázban, de úgy látom, vissza kell emelni tízezerre.

Veszi a nép?

A fele ingyenes terjesztés, a másik fele kereskedelmi forgalomba került. Kezdik keresni. Kötetenként kétezer-ötszáz forintba kerül, de szerintem ötezret is megér. Különböző emberek, köztük Giró-Szász azt mondta, legyen olcsó. Szimbolikus az ár. Én csak annyit kötöttem ki: nincs leárazás, semmi kereskedelmi trükk.

Mennyi a kötetenként önköltség?

Valamivel több, mint ezer forint darabonként. A nyereségből a kulturális alap programjait támogatjuk. Amúgy kiadtuk mások mellett Móricz Zsigmond Erdély trilógiáját, aminek egyik főszereplője Bethlen Gábor. Utánozandó politikai idol, politikai működése megmutatja, mi a teendő, ha baj van, csőd van, ha feketére ég Erdély. A kötetek között találja továbbá Hermann Ottó A madarak hasznáról című munkáját. Kiváló! Én ebből tanítom az unokáimat arra, mit fütyül a sárgarigó.

Más polgári politikus lődözött szegény Hermann Ottóra – tán ön is emlékszik a régi kisgazdasztorira, amikor is a beivott államtitkár és csapata egy minisztériumi bulin kicipelte a szalonnasütőhöz Hermann Ottó a Kis-Balatonnál című olajfestményét, majd szitává lőtte.

Ez semmit nem von le abból, hogy ha én lennék Noé, a Hermann Ottó-kötetet is fölvinném a hajóra. Meg a sorozat többi darabját is. Minden bennük van és lesz, ami fontos. Egyébként én azt gondoltam, a Biblia is legyen benne, az Újszövetség, de a szerkesztő kollégáim nem értenek egyet velem, azt mondják, akkor a többi világvallás nagy műveit is be kell venni, az pedig túlnő a lehetőségeinken.

Kik a szerkesztőtársai?

Oh, ez egy kis cég, a dolgozószobámban szoktunk összejönni. A Demokratában publikál Bencsik Gábor történész, akinek kis kiadója is van a feleségével, ő az egyik, a másik Szigethy Gábor irodalomtörténész, színháztörténész. A harmadik Kerényi Imre, és kész. A következő huszonnégy kötetre kilép Szigethy Gábor és belép Pozsgay Zsolt író. Kettejük feladata az előszavak írása, ami rendkívül fontos, ugyanis az a sorvezető, a megjelenés értelmezése.

Említette a sajttájon, hogy a huszonnégy kötettel elérték az egy méter szélességet. Kikből áll majd össze a következő méter?

Konkrét szerzőket egyelőre nem mondhatok. Tulajdonképpen a Parnasszusról dolgozunk. Csak az jöhet szóba, ami egyszer már bizonyított. És persze élő szerzőt nem választunk ki. Az tűzfészek. A kortársak között olyan drámák, olyan gyűlöletek égnek, hogy abba én nem nyúlok bele.

Hányszor huszonnégyet tervez?

Nem vagyok naiv, tudom, addig megy a sorozat, amíg körülbelül ilyen kormányzás lesz Magyarországon. Aztán megáll. Persze én pontosan tudom, hány ciklus lesz.

Hány?

Három ciklus. Ami száz kötet.

„Csak” három? Miért?

Mert addigra túléli magát a kurzus. A Biblia leírja, mindennek eljön az órája. Három ciklus van ebben a politikai mozgalomban, de akkor meg kell újítani. Vagy az unokák menesztik ezt a társaságot, vagy szerveződik egy egészséges politikai erő, akár egy igazán baloldali, ami legyőzi őket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik