Belföld

Gyurcsány hátrébb léphet

Gyurcsany(2)(960x640).jpg (Gyurcsány)
Gyurcsany(2)(960x640).jpg (Gyurcsány)

Az MSZP és a DK megállapodása érdekében lehetséges, hogy Gyurcsány Ferenc az Országgyűlés helyett az Európai Parlamentben indulna képviselőként – írja a Népszabadság.

Ha a volt miniszterelnök a DK európai parlamenti listáját vezetné, cserében sem egyéniben, sem országos listán nem vállalna szereplést, akkor könnyebben megállapodhatnának a felek – értesült a Népszabadság a pártokhoz közelálló forrásoktól. A DK-val való egyezség így egyszerűbben tető alá hozható, Gyurcsány ráadásul gesztust gyakorolna az MSZP és az ellenzéki együttműködés irányába, ami nyilván kedvezőbb feltételeket szülhet a tárgyalóasztalnál a DK számára is.

Ön szerint menjen vagy maradjon?

A volt kormányfő ráadásul könnyen meg is szerezheti az EP-mandátumot (ehhez öt százalékot kell elérnie a pártlistának egy arányos választási rendszerben), amit a DK elnöke úgy is értékelhet: Brüsszelből hatékonyabban és harcosabban tudja támadni az újraválasztott Fidesz-kormányt, vagy támogatni a baloldali új kormányzatot.

Ezt a forgatókönyvet Gyurcsány egyik korábbi, a Fapados Alapítvány zártkörű fórumbeszélgetésére is alapozzák, ahol azt mondta: nem kíván szerepet vállalni egy új baloldali kormányban, a következő Országgyűlésben pedig még frakcióvezető sem kíván lenni, „azt pedig meg kell fontolnia, hogy hol legyen parlamenti képviselő: itthon vagy Brüsszelben”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik