Belföld

Felmentették az elítélttel szexelő gyulai börtönőrt

borton(960x640)(1).jpg (börtön)
borton(960x640)(1).jpg (börtön)

Az ügyészség azzal vádolta az elsőrendű vádlottat, hogy 2011 szeptemberében a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben egy fogvatartottal kezdeményezett szexuális viszonyt, a másodrendűt pedig azzal, hogy erről ő is tudott.

A Szegedi Törvényszék katonai tanácsa indoklása szerint kétséget kizáróan nem volt megállapítható a bűncselekmény elkövetése az elsőrendű vádlott esetében, így a másodrendű vádlott cselekménye sem állapítható meg. Emellett megdőlt a sértett tanú szavahihetősége is.

Az ügyészségi vádirat szerint az elsőrendű vádlott – volt büntetés-végrehajtási törzsőrmester – egy előzetes letartóztatásban lévő berettyóújfalui nővel kezdeményezett viszonyt, röviddel később pedig szexuális kapcsolatba került vele. A nemi aktusok időpontjában az éjszakai szolgálatban lévő elsőrendű vádlott elhagyta szolgálati helyét. A viszonyról a másodrendű vádlott, is tudott, de nem tett jelentést róla.

Az elsőrendű vádlottat folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés bűntettével és kötelességszegés vétségével, a másodrendű vádlottat pedig folytatólagosan, bűnsegédként elkövetett hivatali visszaéléssel és szolgálatban elkövetett kötelességszegéssel vádolták.

Az eset azután került a bírói tanács elé, hogy a férje brutális meggyilkolása miatt tavasszal jogerősen életfogytiglanra ítélt asszony bejelentette, az egyik körletfelügyelővel korábban viszonyt folytatott.

A tárgyalási időszakban kiderült, hogy a most Kalocsán büntetését töltő nőnek van egy a gyulaihoz hasonló ügye a Hajdú-Bihar Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet egyik börtönőrével kapcsolatban is.

Míg a vádlottak elfogadták, az ügyészség fellebbezett az ítélet ellen, így nem emelkedett jogerőre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik