Belföld
regionális atlétikai központ (regionális atlétikai központ)

Épül a Regionális Atlétikai Központ

Buthy Lilla
Buthy Lilla

2013. 09. 26. 08:04

Állnak az épület falai, készülnek a pályák – azaz jól és a terveknek megfelelő ütemben halad a Regionális Atlétikai Központ építése a Bregyó-közi Sportcentrumban.

A Bregyó-közi Sportcentrumba lépve azonnal szembetűnő a beruházás előrehaladása, hiszen mind az épület, mind a leendő pályák folyamatosan készülnek és egyre többet mutatnak abból, milyenek lesznek, ha elnyerik végső formájukat.

A munkálatok jellegétől függően naponta 30-80 szakember dolgozik a Bregyó-közi Sportcentrumban a Regionális Atlétikai Központ építésén. A kivitelezéssel az előzetes tervek szerint halad az ALBA Atlétika Konzorcium  – mondta el Bozai István városgondnok. A profi futóknak kialakítandó atlétikai pálya aszfaltozása a napokban befejeződik. A dobópálya füvesítése is elkezdődött már – tette hozzá.

Fotó: ÖKK

Május óta folynak a munkálatok

Az országban is szinte egyedülálló sportlétesítmény Székesfehérvár új büszkesége lehet, amely nemcsak a versenysportot szolgálja majd, hanem az ARAK atlétái mellett a szabadidősport előtt is nyitva áll, hiszen az atlétikai központ körül mintegy 600 méteres futópályát is kialakítanak.

Fontos és időszerű volt, hogy az ARAK atlétái megfelelő körülmények között fejleszthessék tudásukat, amelyre a Bajnokok Városában egy modern sportközpontban lesz ezentúl lehetőségük. Nagyon jelentős az állami támogatás, amelyből ez a beruházás megvalósul, éppen ezért a városnak ugyanolyan fontos szempont volt a tervezésnél, hogy a – szerencsére egyre népszerűbb – szabadidősportra is megmaradjon a lehetőség a területen. A Regionális Atlétikai Központ amellett, hogy profi sportlétesítmény, a város egyik új közösségi tere is lesz. – fogalmazott Cser-Palkovics András.

A beruházás előrehaladtával immár az üzemeltetési feladatok, és a leendő létesítmény fűtési rendszere is aktuális kérdés.

Fotó: ÖKK

A Regionális Atlétikai Központ távhővel történő ellátása két szempontból is kézenfekvő volt: egyrészt, hogy minél tisztább életteret biztosíthassunk a sportolóknak, mozogni vágyóknak, ne szennyezzük a levegőt közvetlen kibocsátással; másrészt a közelben húzódó hálózatról viszonylag egyszerűen és gazdaságosan eljuttatható ide a szükséges hőmennyiség. A távhővezeték és a hőközpont kiépítését a SZÉPHŐ Zrt. saját beruházásban, saját költségén végzi – mondta a SZÉPHŐ Zrt. hőszolgáltatási igazgatója.

A megépülő nyolcpályás futófolyosó egy 700 négyzetméteres gyakorlócsarnokhoz csatlakozik és a 100 méteres pálya ebben végződik majd. A földszinten egyébként a téli edzéslehetőséget biztosító, illetve verseny idején a bemelegítés helyéül szolgáló termek is helyet kapnak az épületben. Az épületet szeretnénk a lehető leghamarabb lezárni és a belső munkálatokra koncentrálni, hogy a késő őszi, téli időjárás ne befolyásolja a munkálatokat – tette hozzá Szauter Ákos.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Saudi soldiers stand guard as a Saudi air force cargo plane, carrying aid, lands at an airfield in Yemen's central province of Marib, on February 8, 2018. (Photo by ABDULLAH AL-QADRY / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.