Belföld

Csányi nem Hernádi miatt járt a horvát rendőrségen

Csányi Sándor (Csányi Sándor)
Csányi Sándor (Csányi Sándor)

Sokan azt hitték, hogy Ivo Sanader korrupciós ügyében hallgatták ki Csányi Sándort, de igazából egy 2010-es felvásárlási kísérletükről beszélgetttek el a Mol igazgatótanácsának elnökhelyettesi posztját is betöltő OTP-vezérrel – írja a Figyelő.

Csányi Sándor nem tanúkihallgatáson járt a horvát rendőrségen szeptember 18-án. A Figyelő szerint nem is a Sanader-féle korrupciós ügyben keresték meg, amelyben Hernádi Zsolt Mol-vezért gyanúsítottként kezeli a horvát ügyészség.

Ön szerint kiadják végül Hernádit a horvát ügyészségnek?

Ehelyett egy 2010-es felvásárlási kísérlet ügyében keresték meg, amely során váratlanul érte a horvát kormányt és az INA-t, hogy a Mol bejelentette vételi szándékát az összes, államon kívüli INA-részvényre.

A horvát pénzügyi felügyelet nem sokkal a meghiúsult kísérlet után bejelentette, hogy gyanúja szerint a Mol által tervezett részvényvásárlások mögött pénzmosás állhat. A horvát rendőrség most azt akarta tudni, hogy hogyan vásárolta meg a Mol az INA részvényeinek 1,6 százalékát a cseh J&T Banktól.

Horvátországban azért nyomoznak Hernádi ellen is, mert Ivo Sanader volt miniszterelnök lehetővé tette a MOL számára, hogy 49 százalékos tulajdonosként irányítási és elnökdelegálási jogot szerezzen az INA horvát olajvállalatban. A vád szerint Sanader ezért 10 millió eurót kapott volna a MOL-tól – közvetítő cégeken keresztül.

A bíróság bizonyítottnak találta, hogy Sanadert megvesztegették, és első fokon, nem jogerősen 10 évi börtönre ítélte, de másodfokon a horvát ügyészség 15 évi börtönt kér a volt kormányfőre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik