Belföld

Pintér szerint európai karrierje lesz a közmunkának

pintér sándor (pintér sándor)
pintér sándor (pintér sándor)

A közfoglalkoztatás rövid időn belül egész Európában megjelenik, mert az emberek nehezen fogadják, hogy életerős emberek kizárólag segélyekből éljenek – mondta a belügyminiszter a Népszabadságnak adott interjúban.

A belügyminiszter a Népszabadságnak hangsúlyozta, a kormányoknak kezelniük kell ezt a helyzetet, ennek a legkézenfekvőbb módja, hogy pénzügyi lehetőségeiktől függően munkalehetőséget teremtenek a munkanélkülieknek.

Arra a kérdésre, hogy ha a vízügy több tízezer közfoglalkoztatottnak tudna munkát adni, miért nem rendes foglalkoztatásban és tisztességes bérért végeztetik el a munkát, azt válaszolta: a közfoglalkoztatás nem az elvégzett munkáról szól, hanem az emberről, akinek a munkaereje nem kell a piaci szférának.

A börtönök azért zsúfoltak a belügyminiszter szerint, mert a hatóságok jól, a korábbiakhoz képest hatékonyabban dolgoznak, és mert néhány jogszabály-módosítás korábban nem létező büntetési tételeket vezetett be.

A romagyilkosságokkal kapcsolatban elmondta, felmerült a gyanú, hogy a besenyszögi fegyverrablásnak volt egy negyedik elkövetője, ennek tisztázása érdekében nyomozást indított a rendőrség.

Nyílt és titkos eljárásokban igyekeznek minden kérdésre választ találni, és ahol fegyelmi vagy büntetőjogi felelősség vetődik fel, megteszik a szükséges lépéseket – válaszolta annak felemlítésére, hogy némely titkosszolgálat hanyagul végezte munkáját, hazudott a rendőrségnek, az ügyészségnek, a parlamenti bizottságnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik