Belföld

Nem lesz a Dóm téren karácsonyi vásár

Koltay Miklós
Koltay Miklós

2013. 09. 24. 15:06

Felújítás miatt az idén a Dugonics téren árulnak majd a kézművesek, kereskedők. Már készülnek is a decemberi eseményre.

A következő hetekben megkezdődik a Dóm és a tér látogatóbarát felújítása csaknem kétmilliárd forintból.

A pályázaton elnyert pénzből a templom külső és belső megújulása mellett jut látogatóbarát beruházásokra is, többek között megszűnnek a főbejárati lépcsősor alatt lévő öltözők, melyek a területet kibővítve kávézóvá és látogatótérré alakulnak. A munkálatok miatt azonban az idén elmarad a Dóm térem a hagyományos karácsonyi vásár.

Dóm Szeged advent (Dóm Szeged advent)

A rendezvényt szervező Örödögszekér Bt. vezetője, Mocselini Rudolf a Szeged24 kérdésére elmondta, az idén a Dugonics térre költözik a szegedi karácsonyi vásár. Amellett, hogy sajnálja, nem lehet a szokásos helyszínen megtartani a rendezvényt, pénzügyileg „egy kis levegőhöz is juttatja” rendezvényszervező cégét a változás.

Nem lesz bálaszínház

A Dugonics tér ugyanis jóval kisebb, és könnyebb megtölteni tartalommal. A kézműves kereskedőknek most is lesz hely, de biztosan nem épül bálaszínház és sajnos szalma labirintus sem, amelyek felépítése és üzemeltetése jelentős költség minden évben. Ha készül adventi koszorú, az biztosan kisebb lesz a korábban megszokottnál, melynek – ki hinné – az építési önköltsége egymillió forintra rúgott, csak az adventi gyertyákhoz szükséges paraffinból 200 kilót kellett vásárolni.

A Dóm téri vásár egy napja egy percben

A kereskedők már jelentkeznek, várhatóan 20-30 pavilonban fogják majd árulni a Dugonics téren a kézműves termékeket és az ételeket. A szervezők mindent megtesznek azért, hogy az ideiglenes helyszínen is a megszokott karácsonyi hangulat fogadja adventkor a szegedieket – mondta Mocselini Rudolf.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.