Belföld

2014-ben gigafrakciója lehet a Fidesznek

orbán viktor parlament (orbán viktor, )
orbán viktor parlament (orbán viktor, )

A Political Capital új mandátumszámlálója alapján a közvélemény-kutatások eredményei átválthatóak parlamenti mandátumokra.

Az Ipsos friss, szeptemberi kutatási eredményei alapján a 2014-es, kisebb – 200 fős – parlamentben a Fidesznek 145 fős frakciója mellett az MSZP-nek 33, a Jobbiknak 13, az Együtt-PM-nek 8 képviselője lenne. A kalkulátor szerint a választókörzeti térkép jobbra lejt. Ezt jelzi, hogy hiába írunk választási eredményként 50-50 százalékot a kalkulátorba, a Fidesz 58 egyéni mandátumot nyerne, az MSZP és az E14 viszont csak összesen 48-at – írta az atv.hu.

A Political Capital Intézet munkatársai az ATV „Szabad Szemmel” című műsorában be is mutatták modelljüket. Krekó Péter igazgató és László Róbert szakértő igazolták, hogy nincs olyan mérés, amely alapján a Fidesz ne szerezne újra kétharmadot. A Századvég számaival a Fidesz 141, az MSZP 33, Jobbik 14, az Együtt-PM 11 képviselői helyet szerezne. A Tárkinál 152, a Mediánnál 133 mandátumot kapna a Fidesz.

Krekó Péter azt mondta, hiteles kutatások mutatják, hogy az ellenzéknek jelentős tartalékai vannak az úgynevezett bizonytalanok között. Amennyiben a választási kampányban jelentős tömegeket győz meg az ellenzék és több százezer szavazót maga mellé állít, akkor az előbbi arányok jelentősen változhatnak. A választásokhoz közeledve kulcsszerephez juthatnak azok, akik nagy valószínűséggel elmennének voksolni, de még nem tudják, kire szavazzanak. E csoportnak, az aktív bizonytalanoknak a létszáma a Medián és az Ipsos adatai szerint 700 – 900 ezer fősre tehető. Közöttük ugyan több a Fidesszel elégedetlen, de a kormánypártnak is vannak még tartalékai.

A Heti Válasz a minap arról írt, hogy a kormányfő szerint 2014-ben „a rendszerváltó jobboldalnak utoljára kell megküzdenie a posztkommunista baloldallal: a Fidesz győzelmével felmorzsolhatja a még létező »megalvadt struktúrákat«, s 2018-ban már új baloldal lesz a kihívó. A kormányfő arról is beszélt, hogy 25 évet szánt az életéből erre a küzdelemre”. A Fidesz tart 2002 megismétlődésétől, ezért nemcsak a népszerűségi adatokat, hanem a társadalmi közérzetről tanúskodó mutatókat is figyeli. A párt kampányának tervezői a támogatottságánál is fontosabbnak tartják a konjunktúraindex alakulását – írta a hetilap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik