Belföld

Lesz-e enzimüzem Vásárhelyen?

Azt ígérik jövőre vagy azután megnyithat végre a gyár, amelynek tavaly óta működnie kellene az eredeti tervek szerint.

A Corax-Bioner Zrt. csaknem 177 milliót nyert uniós pályázaton arra, hogy korszerű biotechnikai üzemet nyisson Vásárhelyen. A Vámház utcában a Városellátó kft területén ezt tábla is hirdeti, immáron több mint 3 éve.

2009 decemberében a vásárhelyi közgyűlés támogatásáról biztosította a céget, és az önkormányzat kft-jének területén 5.400 négyzetméter területet adott át hasznosításra, azzal a feltétellel, hogy a legkésőbb 2012 decemberében ott elindul a termelés – mondta el kérdésünkre Göbl Vilmos a város sajtóreferense.

A válság közbeszólt

A cég ugyan megkezdte a beruházást, több millió forint értékben végeztek földmunkákat, területrendezést de – a cég a honlapján közzétett tájékoztatás alapján – a gazdasági válságra hivatkozva, azt felfüggesztették.

A beruházást nem adták azonban fel, a tájékoztató szerint, és ezt Göbl Vilmos is megerősítette, 2014-2015-re az üzemet befejezik. A részükre átadott területet piaci áron megvásárolták az önkományzattól.

Az üzem, ha elkészül, 30-40 főnek adhat munkát. Enzimeket, állati takarmányadalékokat, és probiotikumokat fognak gyártani. A Corax-Bioner Zrt-nek Szegeden, Magyarbólyon, és Budaörsön van üzeme, kiemelt partnerei között szerepel a vásárhelyi Dió 896 kft is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik