Belföld

Bankkártyát zsákmányoltak a tinik Mosonmagyaróváron

Csapucha Adrienn

2013. 09. 20. 19:10

A dunaszigeti és kimlei fiatal a kihallgatáson elmondták, egy pénztárcát vittek magukkal a gyorsétteremből.

Vádemeléssel zárult a nyomozás annak a két fiatalkorúnak az ügyében, akik Mosonmagyaróvár egyik gyorsétterméből tulajdonították el a sértett tárcáját.

A bankkártyáját illetéktelenül kísérelték meg felhasználni.

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságra január 30-án tett bejelentést a sértett arról, hogy Mosonmagyaróvár egyik éttermében táskájából ismeretlen elkövető ellopta a pénztárcáját értékeivel és bankkártyájával együtt.

A rendőri vizsgálat adati alapján a bűncselekmény elkövetésével két 16 éves tinédzser gyanúsítható. A dunaszigeti és kimlei fiatalok kihallgatásuk során elmondták, hogy az étteremben gazdátlanul találták a tárcát, melyet táskájukba rejtve vittek magukkal. A benne talált pár száz forint készpénzt testvériesen elosztották egymás között, míg a bankkártyát egyikük megpróbálta használni. Sikertelenül.

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság a két tanuló ellen készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a nyomozást lezárta, az ügy iratait szeptember 17-én vádemelési javaslattal megküldte a Győri Járási Ügyészség Fiatalkorúak Ügyésze részére.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Vote YES near Vote NO posters seen in Dublin's city center advocating repeal and calling for retention of the Eighth Amendment of the Irish Constitution - a referendum fixed for May 25th.
On Thursday, May 10, 2018, in Dublin, Ireland. (Photo by Artur Widak/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.