Belföld

Schmuck Andor újra szingli

Az interweb legszomorúbb híre következik: a politikus és 21 éves, egyetemista kedvese külön utakon folytatják.

„Másfél év boldogság után elengedtük egymás kezét, de nem tévesztjük egymást szem elől” – jelentette be a szakítást a 45 éves pártelnök (ex)barátnője a Facebookon.

Mint arról korábban beszámoltunk, Andor a mozgalmi romantika jegyében másfél évvel ezelőtt egy tüntetésen ismerkedett meg a fiatal lánnyal. Kapcsolatuk olyannyira bimbózónak bizonyult, hogy néhány hónappal később össze is költöztek, majd nemrég bejelentették: elérkezettnek látják az időt, hogy örökre összekössék az életüket. Idén augusztusban még így romantikáztak a Szigeten, esküvői tanúnak pedig állítólag Korda Györgyöt kérték fel.

A poszthoz aggódó kommentek sora érkezett, ám a miértekre egyelőre nincs válasz. A Story magazinban nyáron még arról meséltek, hogy tökéletes köztük az idill: Linda istenien zongorázik, sőt a politikában is jó tanácsokkal tudja ellátni Andort. A politikus pedig egy igazi lovag: egy-egy csokor virággal és apró meglepetésekkel érkezik rendszerint haza.

Schmucknak egyébként nem először törik össze a szívét, első feleségétől 2009-ben vált el, alig több mint egy év házasság után.

Ha van ötleted, mi állhatott a szerelmesek útjába, írd meg kommentben!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik