Belföld

Megvesztegették az önkormányzatot

bíróság (bíróság, ítélet)
bíróság (bíróság, ítélet)

30 ezer eurót ajánlott fel a beruházó cég a környezetvédelmi és építési engedélyezési eljárásban való együttműködésért cserébe.

Egy szélerőmű kivitelezését végző Fejér megyei cég két vezetője ellen indítottak eljárást hivatali vesztegetés gyanúja miatt.

A két férfi tavaly szeptemberben e-mailben próbálta megvesztegetni az egyik Fejér megyei község alpolgármesterét és két önkormányzati képviselőt – mondta Németh-Kész Mónika a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Fehérvár24-nek.

A hivatalnokokat arra akarták rávenni, hogy a cégük egyik projektjének környezetvédelmi és építési engedélyezési eljárásában működjenek közre. Az önkormányzatnak meg kellett volna változtatni korábbi döntését, és hozzá kellett volna járulnia ahhoz, hogy a településen épülő szélerőműhöz a költségesebb földkábel helyett az olcsóbbik légkábelt használhassák. Az együttműködésért cserébe az önkormányzat két részletben kapta volna kézhez a beígért összeget.

Az önkormányzat nem fogadta el az ajánlatot és feljelentést tett a rendőrségen, az ügylet meghiúsult.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya a cég székhelyén, illetve a két vezető lakásán házkutatást tartott, ahol számos iratot lefoglaltak. A nyomozók egyikük számítógépéről lementették az ominózus e-mailt is.

A két férfi vallomása során arra hivatkozott, hogy az üzleti életben ez a bevett gyakorlat. Jelenleg szabadlábon védekeznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik