Belföld
nagyon-balaton(1)(960x640)(2).jpg (nagyon balaton, )

Skandinávok fürödtek utoljára a 18 fokos Balatonban

Buthy Lilla
Buthy Lilla

2013. 09. 18. 10:50

Bezárt a siófoki Nagystrand, az elmúlt három év legforgalmasabb strandszezonja volt az idei.

A fürdő szeptember 16-ig várta vendégeit, néhány skandináv turista az utolsó napon még kihasználta a strand szolgáltatásait és térdig bemerészkedtek a Balaton 18 fokos vizébe – írja a Siófok.hu.

A tavalyihoz képest mintegy 10 százalékkal növekedett a forgalom. A május közepén indult strandszezon óta a látogatók száma meghaladta a kétszázezret, pénztárzárás után azonban mintegy négyszer ennyien lépték át a Nagystrand kapuit, így összességében a vendégszám elérte az egymilliót. A szabad strandokat pedig még ennél is többen választották.

A vendégek összetétele az előző években tapasztaltakhoz képest alig változott, a belföldi turisták aránya továbbra is 90 százalék körüli. A külföldiek között főként német szót lehetett hallani a parton, de a holland és a lengyel vendégek is szívesen időztek a siófoki strandokon.

A Siófok.hu szerint az idei szezonban a vendégek valamelyest többet költöttek a 2011-es és 2012-es nyárhoz képest.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

cof
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.