Belföld

Csányit kihallgatják Horvátországban

A horvát rendőrség tanúként hallgatja ki Csányi Sándort, aki a Mol igazgatótanácsának elnökhelyetteseként amúgy is Horvátországban tárgyal – írja a horvát Index.hr.

A horvát hírportál szerint az OTP elnök-vezérigazgatója szerdán Horvátországban tárgyal az INA horvát olajtársaságról, így közvetlenül az ülés után a várja a horvát korrupcióellenes hivatal az INA-részvények illegális vásárlásáról.

A horvát ügyészség elsősorban Hernádi Zsoltot szeretné kihallgatni, de őt már gyanúsítottként. Horvátországban azért nyomoznak Hernádi ellen is, mert Ivo Sanader volt miniszterelnök lehetővé tette a MOL számára, hogy 49 százalékos tulajdonosként irányítási és elnök-delegálási jogot szerezzen az INA horvát olajvállalatban. A vád szerint Sanader ezért 10 millió eurót kapott volna a MOL-tól – közvetítő cégeken keresztül.

A bíróság bizonyítottnak találta, hogy Sanadert megvesztegették, és első fokon, nem jogerősen 10 évi börtönre ítélte, de másodfokon a horvát ügyészség 15 évi börtönt kér a volt kormányfőre.

A Hír24 vendége volt Lattmann Tamás nemzetközi jogász, akit Bárdos András a többi között arról kérdezett, van-e olyan nemzetközi szerződés, amelynek alapján a magyar ügyészségnek teljesítenie kell a horvát kérést, és ki kell adnia Hernádi Zsoltot.

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!

Olvasói sztorik