Belföld

A magyar MOL-vezért akarják a horvátok

Hernádi Zsoltot a magyar hatóságok a horvátok többszöri kérésére sem adják ki. De meddig tagadhatják meg ezt? A Hír24 egy nemzetközi jogászt kérdezett.

A horvát ügyészség gyanúsítottként akarja kihallgatni Hernádi Zsoltot, aki 2000 óta Közép-Európa második legnagyobb vállalata, a MOL elnök-vezérigazgatója és az egyik legbefolyásosabb magyar üzletember.

Horvátországban azért nyomoznak Hernádi ellen is, mert Ivo Sanader volt miniszterelnök lehetővé tette a MOL számára, hogy 49 százalékos tulajdonosként irányítási és elnök-delegálási jogot szerezzen az INA horvát olajvállalatban. A vád szerint Sanader ezért 10 millió eurót kapott volna a MOL-tól – közvetítő cégeken keresztül.

A bíróság bizonyítottnak találta, hogy Sanadert megvesztegették és első fokon, nem jogerősen 10 évi börtönre ítélte, de másodfokon a horvát ügyészség 15 évi börtönt kér a volt kormányfőre.

A Hír24 vendége volt Lattmann Tamás nemzetközi jogász, akit Bárdos András a többi között arról kérdezett, van-e olyan nemzetközi szerződés, amelynek alapján a magyar ügyészségnek teljesítenie kell a horvát kérést, és ki kell adnia Hernádi Zsoltot.

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!

Olvasói sztorik