holoda-attila(960x640)(1).jpg (holoda attila, )
Belföld

Orbán egykori embere: 1 forint is sok a gáztározókért, nem 360 milliárd

Holoda Attila egykori energetikai helyettes államtitkár szerint nem az a kérdés, hogy a 360 milliárd sok vagy kevés a gáztározókért: egyszerűen felesleges megvenni őket.

“A kérdés a földgáztárolókkal kapcsolatosan valójában nem az, hogy sok-e érte a megadott vételár, 90 milliárdot érnek-e, 20 milliárdot, vagy 200-at? (…) A véleményem szerint ezért az üzletért 1 forint is sok. Mert nincs rá szükség, hogy ezt állami tulajdonban üzemeltessük. Egyszerűen felesleges megvenni. És akkor minden pénz sok érte” – közölte az egykori helyettes államtitkár egy hosszú blogbejegyzésben, amelyben az E-ON-os, 360 milliárdos vásárlást elemezte. Holoda hozzátette, a gáztározók esetében teljesen mindegy, hogy ki a tulajdonos, a lényeg, hogy legyen.

“Kit érdekel, hogy a raktár kinek a tulajdona? Különösen úgy, hogy márpedig a raktár tulajdonosa köteles a raktárát a megfelelő kapacitással fenntartani és a kereskedők számára elérhetővé tenni, és e kötelezettség engedélyezője és szabályozója maga a magyar állam. Miért kellene, hogy akkor a raktár tulajdonosa is a magyar állam legyen?” – írta Holoda Attila.

“Ostobaság”

Holoda szerint a vásárlás támogatói általában azzal érvelnek, hogy az olcsó gázból betárolt párnagáz bevethető a rezsicsökkentéshez, illetve hogy így a tevékenység nonprofit lesz. Az egykori helyettes államtitkár szerint viszont mindkét érv “ostobaság”, a párnagáz ugyanis nem használható fel csak úgy, arra a tároló fenntartása érdekében szükség van.

“A párnagázt felejtsék el, mint rezsicsökkentési eszközt, mert ha fel is használnak belőle valamennyit, azt mindenképpen vissza kell pótolni, s akkor már a drágább gázból, tehát nem nyertünk vele semmit, csak elodáztuk a problémát” – érvelt, hozzátéve, hogy a nonprofit tevékenység sem áll meg, mivel az energetikai rendszereknek nem csupán a létrehozása, de a fenntartása és működtetése is hatalmas pénzforrásokat igényel, ezt pedig valahonnan elő kell teremteni.

“Vagy a tevékenységen elért profitból, vagy az adóinkból. A lényeg: mindenképpen a fogyasztók fizetik meg, mert ki más fizetné. Pénz nem teremtődik csak úgy” – vont mérleget a szakember.

A teljes bejegyzést ezen a linken olvashatják el.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.