Belföld

Elhunyt dr. Czakó Tamás

Életének 64 évében elhunyt a vásárhelyi születésű Dr. Czakó Tamás, a Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház sebész főorvosa.

A mindenki által ismert és elismert sebész Hódmezővásárhelyen született, s az orvosi egyetem elvégzése után, 1976. október 1-jén egyetlen munkahelyén, a szentesi kórházban kezdte meg gyógyító munkáját, ahol haláláig szakorvosi feladatokat látott el.

Tevékenysége, feladatellátása, szakmai tudása eredményeként 1991-ben léptették elő adjunktussá, majd 1993-ban főorvossá. 2001-ben kiváló orvos elismeréssel tüntették ki Szentesen, majd a nemzeti erőforrás miniszter díszoklevelét vehette át 2011-ben, Budapesten több évtizeden át végzett kimagasló, példaértékű tevékenységéért, életműve elismeréseként. Dr. Czakó Tamás 2011-ben nyugdíjba vonult, de a gyógyító munkát továbbra is folytatta. Betegek ezreit látta el azóta is a járóbetegellátásban, a kórház rendelőintézetének sebészeti szakrendelésén.

Személyével a betegekkel kedves, szakmájában maximalista orvost veszített el a szentesi kórház. Egy olyan főorvost, aki a rezidensek, orvostanhallgatók képzése által aktívan részt vett a szakorvos utánpótlásban is – írja a szentesinfo

Ajánlott videó

Olvasói sztorik