Belföld

Kerekasztal-beszélgetéssel zárult a VIII. Coop Rally első napja[x]

Szeptember 12-én Kelet-Magyarországon indult útjára a VIII. Coop Rally

Szeptember 12-én Kelet-Magyarországon indult útjára a VIII. Coop Rally, amelynek célja a kezdetek óta, vagyis immár nyolcadik éve a magyar termelés, a minőségi magyar termékek népszerűsítése. A szakmai rendezvényen mintegy hetven jelentős hazai vállalkozás képviselője vesz részt, több mint kilencven gépkocsival.

A kétnapos rendezvény első napja a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. dunaharaszti központjában vette kezdetét, a következő állomások pedig a Detki Keksz Kft. Halmajugrán működő gyára, az Észak-Kelet Pro-Coop miskolci raktártelepe, valamint a Freesia Hungary Kft. hajdúböszörményi gyára voltak. A program Hajdúszoboszlón kerekasztal-beszélgetéssel ért véget, amelynek középpontjában a 2013. szeptember 1-én életbe lépett magyar termékrendelet állt.

Az eszmecserén részt vett Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, a rendezvény fővédnöke, aki a rendelet létrejöttének fontosságát hangsúlyozva emlékeztetett arra: a rendszerváltozás után 50-60%-ra esett vissza a magyar élelmiszerek részaránya az értékesítésben, mivel tetszetős nyugati termékek árasztották el a piacot. Az utóbbi években a helyzetet jelentős mértékben befolyásolta továbbá az, hogy a pénzügyi válság rendkívül árérzékennyé tette a vásárlókat. Ennek ellenére – számos erőfeszítés eredményeként – a magyar termékek forgalmának részarányát napjainkra sikerült mintegy 75%-ra visszatornázni, ám ez még mindig nem tekinthető elégségesnek – mondta.

A miniszter emlékeztetett arra is, hogy a korábban kibontakozott társadalmi vita nyomán, amely arról szólt, mi tekinthető magyar terméknek, világossá vált, hogy egyértelmű kategóriákra van szükség – a rendelettel a kormány ezt a hiányt kívánta orvosolni. A termékrendeletben rögzített három kategória – Magyar Termék, Hazai Termék, Hazai Feldolgozású Termék – a szerint tesz különbséget, hogy mennyi hazai alapanyag és hozzáadott érték van az üzletek polcaira kerülő élelmiszerekben.

Csepeli Lajos, a CO-OP Hungary Zrt. Igazgatóságának elnöke az értékesítés szerepére rávilágítva kiemelte: a forgalmazók érdeke, hogy bővüljön a hazai termelés, nőjön a foglalkoztatás, és ennek nyomán erősödjön a vásárlóerő. Az élelmiszerüzletek ezt a maguk részéről oly módon tudják támogatni, ha minél több hazai terméket kínálnak vásárlóiknak.

A COOP Csoport e téren kétség kívül élen jár: a Coop logóval ellátott boltokban forgalmazott termékek 80%-át magyar termelők és vállalkozások állítják elő. Hangsúlyozta azt is, hogy a rendelet az abban rögzített termékkategóriákkal és a hozzájuk tartozó logókkal elősegíti a fogyasztók megfelelő tájékozódását, hiszen a csomagoláson feltüntetett védjegyek egyértelmű eligazítást adnak a hazai eredetet illetően.

A VIII. Coop Rally pénteken további hazai gyártó üzemek és forgalmazó vállalkozások központjaiban folytatódik: a rali résztvevői a Nádudvari Élelmiszer Kft. központját, Szolnokon a Debreceni Csoport Húsipari Kft.-t, majd az Univer Product Zrt. kecskeméti gyárát és a Coop egy szegedi üzletét keresik fel.
(csk)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik