Belföld

Teszedd: több mint százezren gyűjtötték a szemetet

szemét (szemét)
szemét (szemét)

Az ország szinte minden településén szedték a szemetet az önkéntesek.

Már harmadik alkalommal rendezték meg a TeSzedd! országos szemétgyűjtési napot. Az Országos Polgárőr Szövetség évek óta rendszeresen együttműködik a környezetvédelmi hatóságokkal az illegális szemétlerakók felderítésében és felszámolásában.Szombaton országszerte több mint 13 ezer polgárőr vett részt a szemétgyűjtési akcióban.

Vidéken és a fővárosban sem riadtak vissza a csapatok az esős időjárástól. Az ország 1075 településén szombaton több mint százezer önkéntes gyűjtötte az illegálisan lerakott háztartási hulladékot. Erre a célra az OHÜ idén összesen mintegy 150 ezer, speciálisan erre a célra készített, TeSzedd! logóval ellátott zsákot és 200 ezer pár kesztyűt juttatott el az önkénteseknek országszerte.

A szemétgyűjtési akcióra az előregisztráció során 30%-kal többen jelentkeztek, mint 2012-ben, a tényleges önkéntes létszám ráadásul évről-évre meghaladja a regisztrálókét – mondta az eseményt megnyitó Dr. Illés Zoltán. A környezetügyért felelős államtitkár maga is beállt az önkéntesek közé Csepelen.

Az egyik legfigyelemreméltóbb önkéntes szemétszedő – néhány nappal ezelőtt – arról érdeklődött a szervezőknél, hogy Fülöpszálláshoz legközelebb, illetve Kecskemét 100 kilométeres körzetén belül hol kapcsolódhatna az akcióhoz. A visszajelzés alapján szeptember 14-én átgyalogolt Szabadszállásra, ám ott – az időjárás miatt – elmaradt a szemétszedés. Azt viszont a TeSzedd! ügyfélszolgálatától megtudta, hogy Kecskeméten már zajlik a rendezvény.

Elindult a megyeszékhelyre egy ismerős autójával előbb Izsákra, majd onnan autóbusszal jutott el, ahol a Kecskemét Vacsi közi polgárőrség munkatársai segítettek, a buszállomásról az egyik szemétgyűjtési pontra szállították.

Így tudott a szabadszállási fiatalember – a lakóhelyétől több mint 30 kilométerrel távolabb – Kecskeméten, az esős idő ellenére két TeSzedd!-es zsákot megtölteni szeméttel-írja a TeSzedd.hu.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik