Belföld

Korlátozások hétvégéje jön Budapesten

közlekedés (közlekedés, dugó)
közlekedés (közlekedés, dugó)

A főváros számos pontján kell forgalomkorlátozásra számítani kulturális és sportrendezvények, valamint demonstrációk miatt a hétvégén - közölte honlapján a Budapesti Közlekedési Központ.

A Várban a borfesztivál miatt tilos megállni a táblákkal jelzett szakaszokon vasárnap 17 óráig, egyebek mellett a Hess András téren, a Szentháromság téren, a Kapisztrán téren.

Szombaton nulla órától vasárnap délig utcabál miatt lezárják a XIII. kerületben a Déryné közt a József Attila Színház mellett. Reggel 6 órától a VIII. kerületben a Rezső teret zárják le, ott ugyanis Szenes Iván-emlékkoncertet tartanak éjfélig. Reggel 8 és este 8 között tilos megállni a táblákkal jelölt szakaszokon az I. kerületben, a Pala utcában és a Kapucinus utcában rendezvény, a Műegyetem rakparton pedig demonstráció miatt.

Szombat déltől este 8 óráig a Szabadság hídon demonstrációt tartanak, ezért a 47-es és a 49-es villamosok a Batthyány térre viszik az utasokat, és pótlóbuszok járnak a Deák Ferenc tér és a Fővám tér között.

Szombat este a Városligetben nyárbúcsúztató futóversenyt tartanak, ezért lezárják a Kós Károly sétány és a Hősök tere környékét (a Városligeti körút – Zichy Mihály út – Paál László sétány – Olof Palme sétány – Városligeti körút útvonalat) este fél 8 és 11 óra között. Az érintett trolik (70, 75) a Hermina út felé tesznek kerülőt több megállót kihagyva.

Szombat déltől vasárnap hajnali 2 óráig lezárják az Andrássy utat a Nagymező utca és a Bajcsy-Zsilinszky út között az Operaház Wagner200-maraton elnevezésű rendezvénye miatt. A 105-ös és a 979-es autóbuszok módosított útvonalon közlekednek, az 1-es metró pedig a belváros irányában nem áll meg az Opera állomáson.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik