Belföld

Orbán erre szánt 25 évet az életéből

A Heti Válasz szerint a kormányfő politikai ellenfélnek tartja a Jobbikot.

A hetilap információi szerint Orbán Viktor a visegrádi frakcióülésen politikai ellenfélnek nevezte a Jobbikot, és nem csak „a jobb- és baloldal között szoros eredményt hozó választás esetében zárt ki parlamenti együttműködést. Hadainak a radikálisokkal való önkormányzati megállapodást, sőt a »kvaterkázást« is megtiltotta.

A Heti Válasz arról ír, hogy a kormányfő szerint 2014-ben „a rendszerváltó jobboldalnak utoljára kell megküzdenie a posztkommunista baloldallal: a Fidesz győzelmével felmorzsolhatja a még létező »megalvadt struktúrákat«, s 2018-ban már új baloldal lesz a kihívó. A kormányfő arról is beszélt, hogy 25 évet szánt az életéből erre a küzdelemre”.


Forrás: Story / Best archívum

A csütörtökön megjelent hetilap szerint egyébként a Fideszben valóban tartanak 2002 megismétlődésétől, ezért nemcsak a népszerűségi adatokat, hanem a társadalmi közérzetről tanúskodó mutatókat is figyelik. A párt kampányának tervezői a támogatottságánál is fontosabbnak tartják a konjunktúraindex alakulását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik