Belföld

Kövér: amikor a hülyeség rosszindulattal párosul

kover-laszlo(2)(4)(960x640).jpg (kövér lászló, )
kover-laszlo(2)(4)(960x640).jpg (kövér lászló, )

Így reagált arra a közleményre, mely a házelnöki posztról való távozását sürgette.

Éppen az ellenkezőjét akarta mondani a rendeleti kormányzással kapcsolatban, mint amit próbálnak belemagyarázni a szavaiba – mondta Kövér László az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában kedd este.

Az Országgyűlés elnöke hétfőn az Inforádió Aréna című műsorában azt mondta, érdemes lenne hosszú távon megfontolni, nem lenne-e jó nagyobb mozgásteret adni a kormánynak arra, hogy a mindennapi kihívásokra reagáljon, és lazítsanak azon, hogy mindent, a legrészletesebb szabályokat is törvénybe akarják iktatni. Azt tartaná normálisnak, ha a parlament csak a legalapvetőbb, garanciális szabályok megalkotására tartana igényt. Arra, hogy ez egyfajta rendeleti kormányzás lenne-e, annak rossz íze nélkül, igennel válaszolt.

Kövér László a tévéműsorban reagált Mesterházy Attila és Bajnai Gordon közleményére, amelyben a házelnöki posztról való távozását sürgették. Úgy fogalmazott: “amikor a hülyeség rosszindulattal párosul, annak a pusztító ereje több hirosimai atombombával felér”. Szerinte ugyanakkor a két politikus személyesen nem vett részt ennek a nyilatkozatnak a “farigcsálásában”, hanem az apparátusuk állította azt össze.

Elszomorította az ellenzék műbalhéja

Megjegyezte: egyik oldalon nyugodt, mert az ellenzéknek szemlátomást csakis ilyen műbalhéra futja, ugyanakkor szomorú is, mert úgy tűnik, hogy az értelmes beszélgetés a politika jövőjéről reménytelenné vált egyszer és mindenkorra. Kiemelte: ő éppen az ellenkezőjéről akart beszélni, mint amit bele próbálnak magyarázni a mondanivalójába.

Arról beszélt – és ezt fenntartja -, hogy huszonvalahány éve, amióta parlamenti képviselő az a gyakorlat, hogy az Országgyűlés olyan részletességű törvényeket alkot, és olyan életviszonyokat próbál meg törvényben szabályozni, amire ilyen részletességgel nincs szükség. Ennek a szabályozását meg kellene hagyni a végrehajtó hatalom, a kormány hatáskörében – mutatott rá Kövér László.

Hozzátette: ő azt fejtegette, azért, hogy a végrehajtó hatalom ellenőrzésére a képviselőknek több idejük jusson, meg kellene próbálni a munkát másképp elosztani. Úgy, hogy amit a törvényhozásban nem szükséges elvégezni, azt ne ők végezzék el, hanem hagyják a jogszabályalkotás alacsonyabb szintjére.

Arra a kérdésre, hogy ezáltal a kormány szabadabb kezet kapna-e, a parlament pedig egy ellenőrző funkciót, úgy válaszolt: bizonyos kérdésekben a törvények megkötik a kormányzat kezét, hogy az egyre gyorsabban változó életviszonyokra rugalmas válaszokat adjon. Erre az elmúlt három évben és az azt megelőző nyolc évben is volt példa – jegyezte meg.

Mocskos kampányra számít

Szerinte jobb sorsa érdemes energiák mennek el ilyen “idióta” adok-kapokkal, hogy lehitlerezik őt, lediktátorozzák a kormányt. Ez időben jött figyelmeztetés arra, hogy milyen kampányra számíthatnak, ha valakinek még lett volna illúziója. Neki – mint mondta – eddig sem volt azt illetően, hogy meg fog ismétlődni “a 2002-es mocskos kampány”, amit az akkori baloldali ellenzék a Fidesz-kormánnyal szemben folytatott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik