Belföld

Hemzsegnek a kórokozók a Római-parton

romai-parti-fak(960x640)(1).jpg (római part, árvíz, )
romai-parti-fak(960x640)(1).jpg (római part, árvíz, )

Számos kórokozó jelenlétét mutatta ki a Grazi Egyetem laboratóriuma azokban a talajmintákban, amelyeket az idei júniusi árvíz után a Római-parton gyűjtöttek - közölte a Római-partért Egyesület szerdán.

A közlemény szerint a mikroorganizmusok közül több is súlyos betegségeket okozhat, s hosszú idővel az ár levonulása után is jelen lehet a környezetben. A teljes fertőtlenítés a helyi élővilágot veszélyezteti – tették hozzá, jelezve: a Római-part árvízvédelmének mielőbbi megoldását szorgalmazzák.

A civilszervezet emlékeztetett arra, hogy a Duna 7,5 méteres vízállásánál kikapcsolják az áramszolgáltatást a Római-parton, ezáltal a csatornákban megszűnik a szennyvizek átemelése, a partot ellepi az emésztőkből és a csatornákból kiáramló szennyvíz és a folyó egyéb hordaléka. Tájékoztatásuk szerint az árvíz után talajmintákat küldtek független laboratóriumi vizsgálatra, amely szerint öt kórokozó mennyisége – köztük a szalmonella, a kólibaktérium és az úgynevezett fekális coliform-szám – túllépte a közterületeken megengedett határértéket.

Az egyesület álláspontja szerint a terület felemelkedése és Budapest lakosságának egészséges környezethez való állampolgári joga egy vízparti védművel biztosítható, amelynek tervezésekor és építésekor figyelembe kell venni a part természeti adottságait.

Júniusban, az árvíz idején Budapestnél 891 centiméter volt a folyó legmagasabb vízállása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik