Belföld

Bejött a büntetőjogi szigor

bilincsben a fekete sereg (bilincs, bíróság, fekete sereg)
bilincsben a fekete sereg (bilincs, bíróság, fekete sereg)

Az emberek 79 százaléka egyetért azzal, hogy emelkedtek a büntetési tételek.

Két hónapja lépett hatályba az új Büntető törvénykönyv, amely az 1978-as büntetőjogi kódexet váltotta fel. Az új Btk. több új, a kor kihívásaira jobban reagáló büntetést vezet be (jóvátételi munka, sportrendezvénytől eltiltás), de emellett számos esetben lehetőséget ad a korábbiakhoz képest szigorúbb büntetések kiszabására is. A Századvég közvélemény-kutatása szerint a lakosság egyetért a változásokkal, amelyek elősegíthetik a állampolgárok biztonságérzetének növekedését is.

A megkérdezettek döntő többsége a rendőri jelenléttől, a térfigyelő kameráktól, valamint a szigorúbb büntetésektől várja lakókörnyezete biztonságának javulását. Ehhez igazodik a kormányzati politika, amikor nemcsak objektíve igyekszik a közbiztonságot erősíteni, hanem olyan intézkedéseket is hoz, amelyek a lakosság szubjektív biztonságérzetét is pozitívan befolyásolják. Ilyen a rendőri jelenlétet erősítő program. Budapesten több mint másfélezerrel nőtt a rendőri létszám 2010 óta. Ezzel párhuzamosan 7 %-al csökkent Budapesten – országosan stagnált – a regisztrált bűncselekmények száma.

Az új büntetőjogi kódex sok tekintetben modernnek tekinthető, képes reagálni az elmúlt időszak kriminológiai változásaira is. Az új Btk. lehetőséget ad arra, hogy a bíróságok új, eddig nem ismert alternatív büntetéseket is kiszabjanak. Ilyen új alternatív büntetési nem például a jóvátételi munka, ami arra ad lehetőséget, hogy a kisebb súlyú bűnök elkövetőivel szemben, valamilyen közösségi cél érdekében végzett munka elvégzése esetén a bíróság nem szab ki egyéb büntetést.

Fontos újdonság a futballhuliganizmus elleni küzdelmet segítő, a sportrendezvények látogatásától való eltiltás lehetősége is. Ezzel a bíróságoknak a jövőben lehetőségük lesz olyan büntetések kiszabására, amelyek jobban reagálnak az elkövetett bűncselekményekre. Az új típusú szankciók bevezetése mellett az új Büntető törvénykönyv súlyosabb szabadságvesztési tételeket is tartalmaz, azaz ebből a szempontból szigorúbbnak tekinthető az elődjénél.

Az új szabályozás szerint a határozott idejű szabadságvesztés leghosszabb tartama 25 évre emelkedik, de szigorodtak a foglalkozástól és a járművezetéstől eltiltás szabályai is. A Századvég Alapítvány által készített közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 79 %-a támogatja a büntetési tételek emelését és mindössze 15 % azok aránya, akik nem értenek egyet a változással.

A kutatók felhívják a figyelmet arra, hogy a kriminológia megosztott abban a tekintetben, hogy a büntetési tételek szigorítása mennyiben befolyásolja a bűnözés visszaszorulását, ha egyáltalán van rá érdemi befolyása. Ugyanakkor, ahogy azt a Századvég közvélemény-kutatása is mutatja, a lakosság szerint a szigorúbb büntetések elég elrettentő erőt jelenthetnek a bűnözés visszaszorulásához, így mindenesetre hozzájárulhatnak a lakosság biztonságérzetének erősödéséhez.

A Századvég Alapítvány telefonos kérdőíves közvélemény-kutatását 2013. július 29. és 31. között végezte, 800 véletlenszerűen kiválasztott felnőttet kérdezett meg CATI módszerrel. Az elemzésben közölt adatok legfeljebb plusz-mínusz 3,8 százalékponttal térhetnek el a mintavételből fakadóan attól az eredménytől, amit az ország összes felnőtt lakosának megkérdezése eredményezett volna.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik