Belföld

Készül az új híd Győrben!

Novemberre elkészül, 2014 őszére pedig már használhatjuk az Újvárost és Pinnyédet összekötő híd a Rábca felett.

Régóta várt beruházás valósul most meg, hiszen a korábban nehezen megközelíthető városrész, Pinnyéd gyorsabban és könnyen elérhető lesz. Az Újvárost és a települést összekötő Rábca-híd ugyanis egy év múlva elkészülhet.

A projekt egy hiánypótló beruházás, amely a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál megrendezése szempontjából is fontos, hiszen az új olimpiai központ a korábbi Dózsa pálya helyén épül fel. A magas színvonalú sportlétesítmények mellé a jövőbeli hasznosítás szempontjából is fontos az új híd és út megépítése – tájékoztatta a Győr24-et a Városháza.

A pinnyédi híd megépítésének, valamint a rávezető út földmunkálatainak költsége 147 millió forint plussz az áfa, a nyertes cég már megkezdte a kivitelezést. Ez jól látható a helyszínen: a leendő átkelő helyén már jópár hete kivágták az erdőt, s megkezdődtek a földmunkák is.

Az eddig „zsákfaluként” működő, egyetlen irányból is nehezen megközelíthető városrész fejődésének a 12 méter széles, nyolc méteres nyílású műtárgy új lendületet adhat.

Pinnyéd városrész meglévő közlekedési kapcsolatai is bővülnek, valamint az autóbuszjáratok biztonságosabb közlekedését is szolgálni fogja az új műtárgy.

Az új híd november 15-re elkészül, azonban a forgalomnak csak a rácsatlakozó utak elkészülte után, várhatóan 2014 őszén lesz átadva.

A híd építése a tervezett tempóban halad, jelen pillanatban befejeződött a híd kútalapozása és következik a hídfők, majd a hídszerkezet megépítése. Eközben a töltéstest emelése is folyamatban van, összehangoltan és jó tempóban zajlanak a munkálatok – közölte Fűke Péter, a Városháza Településfejlesztési Főosztályának vezetője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik