Belföld

Csattant a pofon Gyurcsány arcán

gyurcsany-ferenc(1)(210x140)(2).jpg (gyurcsány ferenc)
gyurcsany-ferenc(1)(210x140)(2).jpg (gyurcsány ferenc)

Eredménytelenül zárultak le kedden az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK) tárgyalásai, a DK önállóan készül a választásokra - jelentette be Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke.

A volt miniszterelnök újságíróknak ugyanakkor azt mondta: nyitottak arra, hogy a választásokig hátralévő nyolc hónapban ez a helyzet még megváltozhat, és akár az utolsó pillanatban is tető alá hozható valamilyen – leginkább az egyéni körzeteket érintő – megállapodás.

Gyurcsány Ferenc – miután az MSZP és a DK vezetői egy órán át tárgyaltak a szocialista párt Jókai utcai székházában – elmondta: az MSZP az általuk igényelt kilenc helyett négy, valószínűleg nem nyerhető választókerületet adott volna át a DK-nak, és minden 25. listás helyet. Ez egy “mérsékelt” választási eredmény esetén kéttagú DK-frakció létrejöttét jelenthette volna a kétszáz fős parlamentben – ismertette.

A DK-elnök elmondása szerint a szocialisták kikötötték volna, hogy ő sem egyéniben, sem listán nem indulhat a választáson. Kifogásokat fogalmaztak meg a DK többi vezetője, így Molnár Csaba, Vadai Ágnes és Varju László ellen is – fűzte hozzá. Azt is feltételül szabta volna az MSZP, hogy a DK nem képviselheti önállóan a politikáját azokban a kérdésekben, ahol az eltér a szocialistákétól és az Együtt-PM szövetségétől. “Azokon a pontokon, ahol mi mást gondolunk Magyarországról, fogjuk be a szánkat. Ez egy nagyon nehéz teher lenne” – fogalmazott.

Megalázó lett volna

Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta, az arányos képviselet elvét javasolták, amikor 66:9 arányban osztották volna fel a választókerületeket az MSZP és a DK között, a szocialisták azonban elutasították.

Bírálta azt is, hogy a szocialisták egyoldalú vétójogot szerettek volna a DK jelöltjeivel kapcsolatban.
“Hogy úgy alkossunk közös listát, hogy nem képviselhetjük a politikánkat, vezetőink nem lehetnek rajta a listán, és hogy a másik fél egyoldalú vétót kap, az olyan megalázó, alávetett helyzetet eredményezne, ami nem elfogadható” – jelentette ki.

Gyurcsány Ferenc elmondta, biztos abban, hogy ha a DK önállóan indul a választáson, átjut az 5 százalékos küszöbön, és nemcsak közjogi, hanem politikai értelemben is működőképes, 6-8 tagú frakciója lesz. A DK-nak a 106 választókerületből 80-ban van meg a jelöltje, de arra számítanak, hogy az összes körzetben el tudnak indulni – közölte Gyurcsány Ferenc. Hozzátette, tudja, hogy a külön indulás érdemben rontja az ellenzék választási esélyeit, de ez közös felelősség, ők pedig a megegyezésre törekedtek a szocialistákkal.

Jelezte azonban, fenn kell tartani a lehetőségét annak, hogy a demokratikus ellenzéki pártok jelöltjei akár az utolsó pillanatban is visszalépjenek az esélyesebb javára.

Ezt akarták Gyurcsányék

A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció kilenc egyéni választókerületben állított volna jelöltet a jövő évi választáson. A párt közös listát állított volna az MSZP-vel és a DK-nak jutó legjobb helyet a pártelnök töltötte volna be. Az MSZP és a DK vezetői kedd reggel a szocialista párt Jókai utcai székházában tárgyaltak a választási együttműködésről.

Gréczy Zsolt, a DK szóvivője kiosztotta az újságíróknak a párt tárgyalási javaslatait. E szerint az MSZP 66, a DK 9 egyéni választókerületben akart nevezni jelöltet, a DK 9 körzetéből szerintük 3-3 lenne nyerésre esélyes, bizonytalan, illetve jobboldali. A DK továbbra a közös listán minden nyolcadik helyére tartott volna igényt, köztük a második pozícióra. Ugyanakkor erről és az egyéni választókerületek felosztásáról is készek lettek volna tárgyalni. A hétpontos javaslat szerint a DK-nak jutó legjobb listás helyet, tehát a másodikat, Gyurcsánynak szánták.

Az MSZP ezt adta volna

Az egyeztetés után az MSZP közleményben ismertette a szocialisták álláspontját. E szerint az MSZP a mohácsi, a marcali és a keszthelyi körzetet adta volna át a DK-nak, valamint a Gyurcsány-párt állíthatott volna jelöltet Budapest XII. kerületében (ezt a körzetet korábban az Együtt-PM kapta meg, de kész volt lemondani róla).

Az MSZP a lista első tíz helyének egyikén indított volna DK-s politikust, valamint még egyet a 11. és a 30. hely között.
Ugyanakkor a szocialisták mind a listás, mind az egyéni jelöltek személyéről előzetes egyeztetést tartottak volna szükségesnek, “figyelemmel az Orbán-rendszer leváltásához szükséges szavazatmaximalizálásra, valamint arra a tényre, hogy a Demokratikus Koalíció politikusai 2011-ben távozásukkal az MSZP több helyi és megyei szervezetében máig ható konfliktust okoztak” – olvasható a közleményben.

Már sejteni lehetett a választ

A keddi Népszava a találkozóról előzetesen az írta, hogy a két ellenzéki párt nem fog közösen indulni a 2014-es országgyűlési választáson. A lap forrásai szerint az MSZP-ben elfogadhatatlannak tartották többen is, hogy a volt miniszterelnök a közös lista második helyén szerepeljen, ráadásul azt sem akarták, hogy a kampány az őszödi beszédről szóljon.

A napilap szerint Gyurcsány eleinte megelégedett volna két-három egyéni körzettel. A DK Molnár Csaba ügyvezető alelnököt, Vadai Ágnes elnökségi tagot és Varjú László pártigazgatót jelölte volna ezekre a helyekre. Ezután, azonban az egykori kormányfő már nyolc-tíz választókörzetről kezdett beszélni és magának is helyet kért arra hivatkozva, hogy az elnöknek kell képviselnie pártja érdekeit a parlamentben – állították a lap forrásai.

Úgy tudni, egyre több MSZP-s nyilatkozott úgy, hogy Gyurcsány kéréseit nem szabad megvalósítani. Úgy számoltak, hogy a DK-nak nem lehet több mint 80 ezer szavazója, a volt miniszterelnök személye viszont félmillió embert tartana vissza attól, hogy a közös listára voksoljon. A hivatalos álláspont szerint az MSZP csak kedden ismerte meg a DK szándékait.

Fodorék sem kellettek

Mesterházy Attila Fodor Gábor liberális pártjának vezetőivel is tárgyalt. Az egyeztetés után Tóbiás József szocialista frakcióvezető-helyettes újságíróknak elmondta, hogy az MSZP befejezte a szövetségkötési tárgyalásokat, miután kiderült, hogy az MSZP sem a Demokratikus Koalícióval, sem Fodor szervezetével nem köt választási megállapodást.

Tóbiás József hozzátette: a két kisebb párt teljesíthetetlen kéréseket fogalmazott meg. Arról is beszélt, úgy ítélik meg, nem segítette volna Orbán Viktor leváltását, ha Gyurcsány Ferenc DK-elnök szerepel a szocialista párt listáján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik