Belföld

Felfüggeszti az elbocsátásokat a Dunaferr

dunaferr(960x640)(2).jpg (dunaferr)
dunaferr(960x640)(2).jpg (dunaferr)

Ma újból tárgyalóasztalhoz ült az NGM és a Dunaferr vezetősége.

A tárgyalásokat “magasabb szinteken” folytatják

Néhány héten belül a jelenleginél magasabb szinten folytatódnak a kormány és az ISD Dunaferr Zrt. vezetése közötti tárgyalások, és addig az elbocsátandó munkavállalók nevesítését felfüggesztik – jelentette be a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár és a cégvezető kedden Dunaújvárosban.

Egyeztetésüket követően Czomba Sándor közölte, azért kérték a létszámleépítés folyamatának szüneteltetését, mert “amíg a tárgyalások zajlanak, nem célszerű az elbocsátásban előrelépni”. Hozzátette: az ügy felgyorsulását várják az elkövetkező tárgyalásoktól, amelyek célja, hogy ne néhány hónapra, hanem évekre stabilizálódjon a Dunaferr léte.

A kapcsolattartásra kijelölt államtitkár úgy vélekedett, hogy a cégcsoport esetében hétezer ember sorsáról van szó. Hozzátette: meg kell vizsgálni, hogy hosszabb távon a két félnek milyen közös lehetőségei vannak a cég és a munkavállalók helyzetének stabilizálására.

A cégvezetés együttműködik

Evgeny Tankhilevich, az ISD Dunaferr Zrt. cégvezetője hangsúlyozta, hogy nagyra értékelik a kormány érdeklődését a cég problémái iránt. Közös célnak nevezte, hogy “a következő évekre a céget egyben tartsuk”. Kiemelte, hogy a vállalatcsoport jövőjét a menedzsment nem a tulajdonosváltásban, hanem a kormánnyal való együttműködésben látja.

Jelezte, hogy a cégcsoport továbbra is elkötelezett a modernizációra irányuló beruházások és a cég hatékony működtetését biztosító program végrehajtása ügyében. A magasabb szintű találkozók kapcsán megjegyezte: szeretnék elmagyarázni és megértetni a magyar kormánnyal jelenlegi helyzetüket.

Borbély Zoltán, a Központi Üzemi Tanács elnöke elmondta, hogy a bejelentést a munkavállalók nagy része pozitívan fogja értékelni, de lesznek, akik szerint így tovább tart a bizonytalanság.

Munkásgyűlést tartanak

Közölte, hogy szeptember 19-én munkásgyűlést tartanak a Dunaferrnél, amelyen a cégvezető tájékoztatást ad a Dunaferr jelenlegi gazdasági helyzetéről, az I. számú kohó átépítéséről, valamint a csoportos létszámcsökkentésről és a tervezett kiszervezésekről.

A tulajdonosok hangsúlyozták: nagyra értékelik a figyelmet, amellyel a magyar kormány az ISD Dunaferr helyzetét kíséri, és feltétlenül számítanak az aktív együttműködésre annak érdekében, hogy közösen enyhítsék az európai gazdasági válság vállalatot sújtó hatásait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik