Belföld

A legszebbek, a legcukibbak, a legkülönlegesebbek

Nemzetközi kutyakiállítás volt Hódmezővásárhelyen a hétvégén. Aki lemaradt, megnézheti fotóinkon.

A Hód-Dog Egyesület már tavaly is nagy sikerrel rendezte meg a Cacib Kutyakiállítást, melyre az idén még több jelentkező és még több érdeklődő volt kíváncsi. Az ebek és bírók nemcsak hazánkból, de a nemzetközi porondról is érkeztek Vásárhelyre. Mick Svaljek például Ausztráliából érkezett és többek között a snauzerek, a szánhúzók és a rottweilerek bírálatát végezte.

A felhozatal rendkívül változatos volt, hiszen a kiállítás a magyar versenynaptár idei utolsó előtti állomását jelentette. Több olyan fajta is bemutatkozott, melyből Magyarországon alig pár él. Láthattunk például lajkát is amely, mint fajta anno a világűrben is képviselte a kutyatársadalmat. Ezen kívül hatalmas cane corso-k, argentin és német dogok, komondorok, apró bichon-ok, papillonok, pincserek és megannyi más fajta nyújtott egész napos látnivalót.

A rendezvényen több száz fotót készítettünk, melyeket a Vásárhely24 Facebook oldalán tekinthet meg!

Alábbi ebek pedig meg is szólaltak kameránk előtt:

– Most leginkább szőrsapkához hasonlítok, ahogy ülök az ágon, egy szép hosszú ágon

– Malacom van, hogy itt lehetek

– Mi nem kutyák, jegesmacik vagyunk ám!

– Ááááá, kapcsoljátok ki a szélgépet!

– Karót nyeltem, de csak a csinos gazdim kedvéért

– Ha nem lesz jó sminkem, megnyalom az orrod, az biztos

– Húzós volt a mai nap, hagynál aludni?

– Most megsúgom, miért jó kutyának lenni…

– Megérkeztünk? Biztos vannak itt kutya-lányok?

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik