Belföld

Vásárhelyre telepített menekültek riogatják a lakosságot

Vagyon elleni bűncselekményt és testi erőszakot is elkövettek a Bélacigány utcára telepített arab és afrikai fiatalok a közelmúltban.

Balog Norbert települési képviselő a pénteki vásárhelyi közgyűlésen napirend előtti felszólalásában jelezte, a Jobbik helyi szervezete több bejelentést is kapott, hogy a Szent Ágota Alapítvány Bélacigány utcai telephelyén működtetett menekültszállóján lakó fiatalok riogatják a lakosságot. A Vásárhely24 is úgy tudja, a nyáron négy – két arab és két afrikai – fiatal egy helyi lányt inzultált a belvárosban.

A képviselőnek adott válaszában Almási István polgármester elmondta, tudomása van az esetről, de a részletek ismertetésére felkérte a teremben tartózkodó dr. Rádi Norbertet, a vásárhelyi rendőrkapitányság vezetőjét.

Az alezredes hangsúlyozta, a helyzet nem olyan súlyos, ahogy a képviselő elmondta. Két ügy jutott a rendőrség tudomására, az egyikben még juniusban vagyon elleni bűncselekmény történt, az elkövető Vásárhelyről eltávolításra került. A testi erőszak pedig egy tettleges becsületsértés volt, abban a sértett nem tett feljelentést.

Lázár János a térség képviselője megkérte a polgármestert, írjon soron kívül levelet a témában Pintér Sándor belügyminiszternek, majd megjegyezte, két éve egyre növekszik a migrációs teher az országon, így egyre több a feladat a keleti határokon. Ez még nem elég, hiszen menekülttáborokat, a vásárhelyihez hasonló intézményeket csak a keleti országrészben létesítenek. Ezt nem tartja igazságosnak, ezért azt javasolja, új menekülttáborokat nyugat-dunántúli elegáns és kényelmes városokba telepítsenek a jövőben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik