Belföld

Festik a templomot, ahol Orbán Ráhel igent mond

Munkatársunk a helyszínről jelentette, hogy a Margit körúti templomot át is festik, hogy eltűnjenek a falfirkák.

A templomkert felőli oldalon a falat mázolják, vélhetően a graffitiket akarják eltűntetni. Munkatársunk megerősítette az Index információját, amely szerint  a parkon átvezető járdát is elkezdték felújítani. A II. kerület éves terve alapján teszi a dolgát, igyekszik rendezett és biztonságos környezetet kiépíteni és fenntartani.

Az Index tudósítója megkérdezte a munkásoktól, miért éppen most fogtak a munkába, mire azt a választ kapta, hogy “mert lesz az Orbán lány esküvője és addig be kell fejezni”. A munkások – sárga láthatósági mellényük szerint – a Puhi-Tárnok Út- és Hídépítő Kft. emberei. A cég később közleményt küldött a szerkesztőségnek. Azt írták, hogy a helyszínen dolgozók nem a társaság alkalmazottai, hanem egy alvállalkozó emberei, akik “nincsenek feljogosítva arra, hogy bármilyen kérdésben nyilatkozzanak, így ennek megfelelően nem is nyilatkoztak Önöknek.″ A cég munkatársa az Indexnek telefonon azt mondta: a konkrét munkáról nem ad felvilágosítást, de van több élő szerződésük is a II. kerületi önkormányzattal.

A II. kerület sajtóreferense tudatta, a szóban forgó járda felújítására valóban az önkormányzat adott megbízást. Balaton Balázs a rosszindulatú, alaptalan újságírói állításokra reagálva tudatta, hogy „II. Kerületi Önkormányzat az éves tervek és szerződések szerint jelenleg kb. 30 helyszínen folytat közterület karbantartási munkálatokat. Ennek egyik helyszíne a Mechwart tér, amelynek semmi köze a Margit körúti templom és a templomhoz vezető gyalogos útvonalak egyikéhez sem”. A Papkert focipályájának oldalában található balesetveszélyes járdaszakasz javításának nincs köze az esküvőhöz. A sajtóreferens bízik abban, hogy az senkit sem zavar, ha „a II. Kerületi Önkormányzat végzi a feladatait, igyekszik rendezett és biztonságos környezetet kiépíteni és fenntartani.” (Lapunk egyébként a Puhi-Tárnok Út- és Hídépítő Kft. honlapján a referenciák között valóban több olyan munkát talált, amely II. kerületi út- és járdaépítéshez kötődik.)

Fotók: Neményi Márton

Orbán Viktor sajtófőnöke szerint az Index eltévesztette a házszámot. Havasi Bertalan a lap kérdésére ezzel és azzal a kérdéssel válaszolt, hogy “miért kellene a Miniszterelnökségnek egy kerületi járdafelújításról tudnia?” Azt kérte, a II. kerületi gyalogosforgalom megkönnyítésével kapcsolatos beruházásról a terület kezelőjéhez/tulajdonosához forduljon az Index. A sajtófőnök előzőleg a hvg.hu írása ügyében azt mondta: nem igaz, hogy Orbán Ráhel esküvője miatt utat újítanának fel: „A miniszterelnök lányának lakodalmát a násznép az ország egyik legkátyúsabb útján fogja megközelíteni, az érintett tanyához vezető úton semmiféle kátyúzás, állagjavítás nem történt”.A hírportál egyébként egy sort sem írt a Tiborcz-birtokhoz vezető bekötőútról, a helyiek elmondása alapján számolt be arról, hogy az oda vezető utakon közpénzen kátyúztak, amit viszont a Magyar Közút Zrt. elismert.

Tankó Károly (Fidesz-KDNP) csabdi polgármester is megszólalt. Tiltakozott a www.hvg.hu.n megjelent, Lakodalom Orbánéknál: villámkátyúzás közpénzen című cikk ellen, amely “rossz hiszeműen azt a látszatot kelti, hogy Csabdiban Orbán Viktor miniszterelnök úr lányának közelgő esküvője miatt történtek útfelújítások. Csabdi – Tükröspuszta Bicske és Csabdi irányából szabályszerű és biztonságos megközelítését lehetővé tévő országos közúton és önkormányzati úton felújítás, kátyúzás nem történt.

A cikkben említett Nagyegyházi út balesetveszélyes állapota sok gondot okozott a lakosságnak és az  önkormányzatnak is. Ennek megszüntetéséért az út vagyonkezelőjéhez, a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központhoz fordult. Kezdeményezte az út önkormányzati tulajdonba vételét. Mivel a tulajdonba vétel fenntartási kötelezettséggel is jár, ezért a Csabdi Képviselő-testület kifejezte azon szándékát, hogy a kérdéses utat csak úgy hajlandó önkormányzati tulajdonba átvenni, amennyiben azt a jelenlegi tulajdonos biztonságos közlekedésre alkalmas állapotba hozza. Rövid egyeztetés után szeptember elején megtörtént a veszélyes úthibák mart aszfalttal történő kitöltése és útra belógó faágak levágása.
A Tükröspuszta szabályos és biztonságos megközelítését lehetővé tévő országos közúton és önkormányzati úton (Bányaút) felújítás, kátyúzás nem történt – közölte a polgármester.

Az MSZP-szóvivője cáfolatgyűjteményt állított össze Orbán Viktor sajtófőnökének. Török Zsolt arra  reagált, hogy Orbán Viktor sajtófőnöke szerint nem volt semmiféle kátyúzás “az oligarcha-esküvő miatt a Tiborcz-tanyára vezető úton”. Török Zsolt szerint Havasi Bertalant, “Orbán megmondóemberét ugyanúgy nem érdekli a valóság, mint a főnökét. Nem érdekli, hogy a helyiek is, és fényképek is alátámasztják a kátyúzás tényét”. Ezért azt javasolja, hogy a sajtőnök adjon ki egy közleményt arról is, hogy “Orbán Viktor kormányzása alatt határozottan nem történtek meg a következők: Nem vezettünk be negyven új adót, és igazságtalan adórendszert, nem indítottuk el a Matolcsy-féle unortodox gazdaságpolitikát. Nem nyúltuk le a magán-nyugdíjpénztári vagyont, nem játszottuk ki az állami földeket a haverjainknak, nem szavaztuk meg a rendszerváltás óta a legnagyobb központilag szervezett tolvajlást: a trafikmutyit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik