Belföld

Dohánykommandó: Vásárhelyen két trafikot büntetnek

Trafik (trafik)
Trafik (trafik)

A Vásárhely24 információi szerint két vásárhelyi dohányboltban találtak szabálytalanságot a fogyasztóvédők.

Az elmúlt időszakban 66 dohányboltban végeztek fiatalkorúkkal próbavásárlásokat, ebből 9 esetben ki is szolgálták őket – tájékoztatta a Vásárhely24-et Petrik Sándor, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének igazgatója. A fogyasztóvédők szerint javul a tendencia: korábban 45-50 százalékban, a mostani vizsgálatok alapján csak 14 százalékban szolgáltak ki 18 éven aluliakat.

A Vásárhely24 úgy tudja, a vásárhelyi ellenőrzés során két trafikban is szabálytalanságot állapítottak meg. Az egyik boltban kiszolgáltak egy fiatalkorút, de nem dohánytermékkel – itt pénzbüntetéssel és figyelmeztetéssel megúszhatja a trafikos. A másik esetben ugyan elkérték a fiatalkorútól az igazolványát, mégis kiszolgálták dohánytermékkel. Ez az üzlet 30 napig nem árulhat cigarettát.

Kérdeztük az ügyről Petrik Sándort, azonban a megyei fogyasztóvédelem vezetője csupán annyit közölt: „A kereskedőkkel szemben indított eljárások még folyamatban vannak, így azokkal kapcsolatban további részleteket még nem áll módomban közölni.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik