Belföld

Az új Suzukiért új híd és út is épül

suzuki (suzuki)
suzuki (suzuki)

Pénteken megkezdték az új SX4-es sorozatgyártását a Suzuki Motor Corporation magyarországi leányvállalatánál, amit a vezérigazgató és Orbán Viktor kormányozott le a futószalagról.

Orbán Viktor, miniszterelnök vezette le az új SX4-CROSS-t, majd üdvözölte a cég munkahelyteremtő tevékenységét és kijelentette, hogy a gyárral kötött megállapodás szerint 2017. év végére állni fog az új komáromi Duna-híd, amely elbírja a gyárból érkező autószállító járműveket is és megépítik az M1-essel összekötő közutat is. Elmondta, hogy Magyarország közel 400 milliárd értékű befektetést és több, mint 2500 új munkahelyet köszönhet a japán multicégnek.

Fotó: MTI/Beliczay László

Osamu Suzuki elnök-vezérigazgató tájékoztatása szerint az új modell nemcsak Európában lesz majd kapható, hanem a Közel- és Távol-Keleten is, valamint Latin-Amerika egyéb országaiban is. Az SX4 S-CROSS-ból az első évben 100 ezer darabot gyártanak majd, amely miatt száz új munkavállalót vettek fel.

Az új Suzuki SX4 egyébként szinte törésbiztos, mégis könnyű. Összkerék-meghajtású, így négy üzemmód közül választhat a sofőr, kulcsnélküli, valamint a világ első üvegből készült kétrészes napfénytetőjével van ellátva. Ráadásul a legkisebb szén-dioxid-kibocsátású jármű a kategóriájában, és sebességváltó fülekkel is kormányozható lesz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik