Belföld

Nem szennyező buszok süvítenek a Várban

midibusz (midibusz, )
midibusz (midibusz, )

Elektromos meghajtású midibusz közlekedik a 16-os autóbusz vonalán, a budai Várba péntektől két héten keresztül. A Rampini busz a Siemens elektromos hajtásrendszerét használja.

Ludvig László, a Siemens Magyarország infrastruktúra és városok szekciójának vezetője a buszt bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, a jelenleg közlekedő 415-ös Ikarusok évente 30-35 tonna szén-dioxidot bocsátanak ki, míg a most bemutatott tesztbusz semmilyen szennyező anyagot nem enged a levegőbe. Hozzátette: bár a villanybuszok beszerzési ára magasabb, mint a dízelüzeműeké, üzemanyagköltségük ötven százalékkal, karbantartásuk pedig a hagyományos buszokéhoz képest harmadával alacsonyabb.

Jelezte, hogy több magyar városból és Budapestről is tapasztaltak igényt a teljesen elektromos meghajtású buszok iránt, és az unió is támogatja ilyen járművek beszerzését. A budapesti midibusztenderrel kapcsolatban Ludvig László azt mondta, bíznak abban, hogy összességében előnyt jelenthet az elektromos meghajtás, bár tudják, hogy az ár nagyon fontos tényező lesz.

Stefano Rampini, a gyártó Rampini cég vezérigazgatója a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy a buszt a sorozatgyártás előtt több évig tesztelték egyebek mellett Finnországban, Olaszországban Rómában és Peruggiában, Bécsben pedig a Wiener Linien tizenkettőt rendszeresített belőle, és mindenhol pozitív üzemeltetési tapasztalatot szereztek. Budapest azért fontos helyszín a tesztelésre, mert nehéz terepviszonyok között és belvárosi dugókban egyaránt ki tudják próbálni a jármű képességeit.

A 12 tonnás midibusz 44 embert tud szállítani, motorja 114 lóerős, egy töltéssel 120-150 kilométert tud megtenni, töltési ideje legalább két óra, a fékezésnél keletkező energiát pedig visszatáplálja a rendszerbe. Az olasz gyártó a Siemens vízhűtéses, háromfázisú elektromotorját használja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik