Belföld

Hoffmann Rózsa csodálkozik

Hoffmann (Hoffmann)
Hoffmann (Hoffmann)

A köznevelésért felelős államtitkár a Magyar Nemzetnek azt mondta: a mostani béremeléssel mindenki jól jár. Közben gyűlnek a tiltakozó aláírások a KDNP politikusának tanárt, szülőt sértő kijelentései miatt.

Hoffmann Rózsa a lapban beszélt tanévkezdésről, béremelésről, minősítési rendszerről, készülőben lévő kollektív szerződésekről. A pedagógus-életpályamodell kapcsán az államtitkár jelezte: az érintettek első ízben már ebben a tanévben részt vehetnek a minősítő eljáráson, hogy magasabb besorolást kapjanak, bár ehhez először „a minősítést végző szakemberek képzésének kell befejeződnie, ami már megkezdődött”.

Hoffmann nem érti

Az államtitkár gyakorlatilag megismételve korábbi érveit tagadta, hogy bárki átverte volna a pedagógusokat. Hoffmann teljesen érthetetlennek nevezte a panaszáradatot. Szerinte sokan tévesen értelmezik a négyig tartó iskolai foglalkozásokat. Mint mondta: fokozatosan tennék általánossá az egész napos iskolát, az új szabály pedig már a 2011-es köznevelési törvényben is benne volt, csak eddig – úgy látszik – elkerülte a figyelmet.


Fotó: Kummer János

Egyelőre az általános iskolának kötelező a nyitva tartás, de nem kell az összes diáknak ott maradnia. Ha a szülők tudnak gondoskodni gyermekük ellátásáról, kikérhetik őket az igazgatótól a kötelező órák után – közölte. A szándék egyértelműen az, hogy azok a gyerekek, akikkel nem volna, aki foglalkozzék, mert mindkét szülő sokáig dolgozik, az iskolában értelmesen tölthessék el az időt. Ez egy fokozatos átmenet a lassan általánossá teendő egész napos iskola felé – tette hozzá.

Tiltakozó aláírások Hoffmann ellen

Közben a Népszabadság szerint már több mint négyezren írták alá azt a tiltakozó levelet, amit Hoffmann Rózsának címzett a pedagógusokat, oktatási szakembereket, szülőket tömörítő Hívatlanul nevű Facebook-csoport.  A tiltakozást az az interjú váltotta ki, amelyet múlt pénteken készített az államtitkárral a HírTV. Az aláírók – pártállásuktól függetlenül – tiltakoznak az államtitkárnak a közvéleményt a pedagógusok ellen hangoló, a szülőket is sértő kijelentései miatt.

Elutasítják Hoffmann Rózsa kijelentését, hogy a pedagógusok nem ismerték vagy nem vették komolyan a nemzeti köznevelésről szóló törvényt. Kikérik maguknak azt is, hogy a pedagógusok a korábbi rendszerben a tanórán kívüli elfoglaltságok miatt, ahogy Hoffmann Rózsa fogalmazott, „mindenért tartották volna a markukat”. A Hívatlanul csoport azt is elutasítja, hogy Hoffmann a gyerekek és a társadalom érdekének nevezi az interjúban az egész napos iskolát.

A tiltakozók szerint az interjú, amelyben az államtitkár kiemelt különböző szülői attitűdöket, alkalmas arra, hogy a különböző társadalmi helyzetű, etnikai és vallási hovatartozású szülők közötti ellentéteket szítson. Visszautasítják azt az állítást is, amely szerint a mindennapos testnevelést „a társadalom nagy-nagy többségének tetszése” kíséri. „A mindennapos testnevelést sem a diákok, sem a szülők, sem az iskolák nem üdvözölték lelkesen, hiszen bevezetését nem előzte meg körültekintő állapotfelmérés. Az intézmények túlnyomó többségében hiányoznak a szükséges feltételek: nincs elég tornaterem és öltöző, mosdó” – áll a levélben, amelyben bocsánatkérésre szólítják fel Hoffmann Rózsát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik