Az MMA is csatlakozott az Őszi Tárlat mecénásai közé

A 60 éves vásárhelyi Őszi Tárlat alkalmából kedden aláírták a Rudnay Gyula Művészeti Ösztöndíj alapító okiratát a Tornyai Múzeumban.

tornyai1 (tornyai, dij, fekete, almasi, rudnay)

A jubileumi esemény kapcsán Hódmezővásárhely Önkormányzata a Magyar Művészeti Akadémiával közösen művészeti ösztöndíjat alapít. Az első Rudnay Gyula Művészeti Ösztöndíjat az október 6-án nyíló, 60. Vásárhelyi Őszi Tárlaton adják majd át; az elismerést elnyerő fiatal művész egy éven át havi százezer forint támogatásban részesül.

Az okirat aláírása előtt Lázár János a térség országgyűlési képviselője az újabb kezdeményezést méltatta. Elmondta, egyedülálló és hiánypótló a 60 éve töretlen Őszi Tárlat rendezvénysorozata a magyar kortárs képzőművészet életében. Így a fiatal képzőművészek fórumává is válik a vásárhelyi rendezvény.

Almási István polgármester a tavaly életre hívott Fiatal Festők Nívódíjának méltó folyatását látja a most megalapított díjban. Mint elmondta a fiatal művészek támogatása kiemelt célja a kultúratámogató városnak. Rudnay örököse, ifjabb Rudnay Gyula is a kezdeményezés mellé állt, tőle rézkarcot kap az ösztöndíj birtokosa.

A Magyar Művészeti Akadémia elnöke, Fekete György, elmondta, örömmel adják támogatásukat a díjhoz, egy olyan városban ahol hat és fél évtizede meghatározó tényező a képzőművészet,és ahol egy ilyen szép és kiváló múzeum újul meg, mint a Tornyai János Múzeum. Hozzátette, reméli ez még csak a kezdet és az országban számos hasonló díj alapításához nyújthatnak támogatást.

Az okiratot Almási István és Fekete György látták el kézjegyükkel.

Ajánlott videó mutasd mind

Borkai-ügy: Póczik miatt célkeresztben a DK

A volt futballista gyanúsításával felerősödtek azok a hangok, hogy a DK áll az orgiabotrány kirobbantása mögött. A Fideszben úgy tudják, Póczik József könnyen kapcsolatba hozható azzal a férfival, aki prostituáltakat szállított a horvátországi szexpartira.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.