Belföld

Átadták a felújított Széna teret

széna tér (széna tér, )
széna tér (széna tér, )

A közösségi tér a Denso Gyártó Magyarország Kft. 23 millió forintos támogatásával szépült meg az iskolakezdésre.

A városban 15 éve működő Denso Gyártó Magyarország Kft. fontosnak tartotta, hogy egy olyan kezdeményezéssel járuljon hozzá az ünnepi esztendőhöz, amely javítja a városképet, és széles körben szolgálja a város lakosságának jólétét és kényelmét.

A multinacionális cég társadalmi felelősségvállalási programja keretében 23 millió forintos támogatást biztosított a Széna tér felújítására.

A péntek délutáni átadáson Ebihara Jiro, a Denso Gyártó Magyarország Kft. elnöke hangsúlyozta: “Szívből örülünk, hogy megvalósult a Széna tér felújítása, és Székesfehérvár egyik legfontosabb közösségi tere éppen az iskolakezdésre szépült meg. A gyerekek jelentik a jövő zálogát. Reméljük, hogy ezzel a beruházással hozzájárulunk a város fiataljainak szellemi és testi fejlődéséhez, egészségének megőrzéséhez..”

Cser-Palkovics András polgármester a sajtótájékoztatón a beruházás fontosságáról szólt:  „Az 1938-as Szent István évben átadott Széna tér alaposan rászorult a felújításra, amely a Denso támogatásával valósulhatott meg. Az iskolások bizonyára nagy örömmel veszik majd birtokba a játszóteret, a felnőttek és a közeli idősek otthonának lakói pedig méltó, szép környezetben pihenhetnek.

Fotó: ÖKK Fehérvár

Székesfehérvár polgármestere köszönetét fejezte ki azért is, hogy a Széna Téri Általános Iskola alsós sportudvarát egymillió forint értékben felújították az intézmény „Tanulás – Művelődés – Sport” Alapítványa és a szülők támogatásával, a Székesfehérvári Intézményi Központ koordinálásával.

A projekt során térkő-járdát építettek, felújították a murvás felületet, a régi medencét elbontották, területét feltöltötték és befüvesítették. Megújult a játszótér is, melynek területére szabadtéri fitness parkot telepítettek.

Füvesítéssel és a cserjék pótlásával növelték a zöldfelület nagyságát, az ősz folyamán újabb hat Celtis fát ültetnek majd. Restaurálták és áthelyezték a Mítosz szobrot, illetve tíz padot, négy új szeméttárolót, egy ivókutat és új közvilágítási lámpatesteket is kihelyeztek. A terület rendben tartását egy új locsolórendszer szolgálja a jövőben.

Az idősek számára pihenőparkot alakítottak ki, a fiatalabbak pedig birtokba vehették a fitness parkot és a felújított focipályát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik