Belföld

Egy éves a Tornyai városnegyed

Tavaly szeptember elsején vehették birtokba a vásárhelyiek a Tornyai János Kulturális Városnegyedet. A több mint 4 milliárd forintból létrehozott új belváros alapjaiban formálta át Hódmezővásárhely arculatát.

Több ezren ünnepelték Hódmezővásárhely belvárosában tavaly szeptember első napján a Tornyai János Kulturális Városnegyed átadását. A 4,2 milliárd forintból felújított városrészben új külsőt kapott többek közt a Tornyai János Múzeum, az immáron Bessenyei Ferenc Művelődési Központ néven működő PMK, valamint több környékbeli társasház is.

A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ a hivatalos átadóünnepség előtti percekben (Forrás: Hódmezővásárhely.hu)

Az új belváros azóta számos rendezvénynek adott otthont. Tavaly itt tartották a hagyományos Vásárhelyi Őszi Hetek programjainak többségét, valamint a karácsonyi vásárt is, legutóbb pedig az augusztus 20-ai ünnepségsorozat rendezvényeit. A téren vagy épp a BFMK falai közt több neves színész és zenész is megfordult. Adott már itt koncertet a Csík Zenekar, Hegedűs Endre illetve a The Carbonfoools együttes. A vásárhelyi publikum több neves színésszel is találkozhatott a városnegyed színpadain. Fellépett itt már többek közt Udvaros Dorottya, Györgyi Anna, Jordán Tamás, Szilágyi Tibor és Kálloy-Molnár Péter is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik